GazdaságMár csak félévet kell várni

2017. szeptember 28., csütörtök
 
Már csak félévet kell várni

Befejező szakaszába ért a 47-es út hódmezővásárhelyi elkerülő szakaszának építése, a 27,9 milliárd forintos beruházás 2018 tavaszára készül el, tájékoztatott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.

 

 

 

 

 

 

 

 

A 2016 novembere óta tartó útépítés - a téli időszak után - a földmunkákkal február közepén indult újra. A nyár elejére a magas töltések, a nagy tömegű földműépítések nagyrészt elkészültek, ezen kívül a főpálya alatti átereszek kialakítása, gáz-, hírközlési- és elektromos közműkiváltási munkák és a régészeti feltárások is lezárultak.

Júliusban indultak az aszfaltozási munkák, melyek a főpályán - a csomópontokat és hidakat leszámítva - októberre befejeződnek. Októbertől szakaszosan megkezdődik a növénytelepítés és indulnak a forgalomtechnikai munkálatok, valamint a közvilágítás kiépítése.

A beruházás keretében három helyen épül zajárnyékoló fal. A mai helyszíni sajtóbejáráson is jól látható volt, hogy a 47-es út és az elkerülő út csomópontjánál készülő körhídon hamarosan befejeződik a felszerkezet építése, itt az aszfaltozás novemberre várható.

 

Hódmezővásárhelynek kiemelkedően fontos a beruházás, hiszen naponta mintegy 18 ezer gépjármű halad át a településen, a 47-es főút belvárosi szakaszán keresztül. Az elkerülő út tehermentesíti a város központját, és megóvja a hódmezővásárhelyieket a környezet- és zajszennyezéstől - mondta a helyszíni sajtóbejáráson szeptember 28-án Hegedűs Zoltán hódmezővásárhelyi alpolgármester.

 

A beruházás a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a NIF Zrt. beruházásában uniós és hazai források felhasználásával valósul meg. A kivitelezést a Colas Út Zrt., a Délút Kft., a Colas Hungária Zrt. és Colas Közlekedésépítő Kft. által alkotott konzorcium végzi.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Elcsapott a vonat egy autót Kishomoknál

Elcsapott a vonat egy autót Kishomoknál

A vonat 200 méteren át tolta. Az autó olyan mértékben összeroncsolódott, hogy a tűzoltók csak nagy nehézségek árán tudták kiemelni a sérültet.
Orbán miatt lett elege a miniszterségből Lázárnak?

Orbán miatt lett elege a miniszterségből Lázárnak?

Már háromszor osztotta meg a nyilvánossággal, hogy mit gondol politikai karrierje jövőjéről. Ha úgy adódik, inkább választókerületi feladataira koncentrálna.
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

A roma holokauszra emlékeztek

A roma holokauszra emlékeztek

Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 

És ezt már olvasta?

...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 34. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.