SportMegállták a helyüket

2013. május 22., szerda
 
Megállták a helyüket

Végleges a hetedik helyezés! Az NBII Dél-Keleti csoport utolsó fordulójában a HLKC Felnőtt kézilabda csapata Szeghalmon döntetlent játszott.

 

 

 

 

A felnőtt mérkőzés nagy részében uralták is a játékot, az első öt perc tapogatózása után az utolsó percig vezettek. A meccs egyes periódusaiban 3-5 gólos előnyben is voltak, de a nüanszok hiányoztak, hogy végképp megtörjék a lelkes hazaiakat. Türelmesebb játékkal behozhatatlan előnyre tehettek volna szert, ez azonban elmaradt, döntő szituációkban rendre rossz döntéseket hoztak, így a hazai pálya minden előnyét élvező szeghalmiak egy hektikus utolsó 5 perc alatt döntetlenre mentették az eredményt, olvashatjuk a HLKC honlapjának értékelésében.

 

A döntetlen a bajnoki tabellán elfoglalt helyezésüket azonban már nem befolyásolta, így a csapat az első NBII-es évére célként kitűzött eredményt felülmúlva a 7. helyen végzett. (11 csapat volt a csoportban.)

 

Szeghalmi NKC – Hódmezővásárhelyi LKC 35-35 (16-20)


SZNKC: Kozák 7, Nyilas, Csikós 6, Székely 1, Varga 14, Sáfián 2, Nagy 3, Hőgyes 2, Szabó, Balogh

HLKC: Tóth – Hegyi 12, Kiss 6, Török 5, Tószegi 4, Sajtos 2, Gaál 4 Cs: Balogh (k), Molnár (k), Krumesz, Németh 2, Blaskovics, Szabó

 

 

Sipter Lajosné edző: “Az utolsó forduló eredményétől függetlenül elértük célunkat, a középmezőnyben végeztünk első NBII-es évünkben, amit nagy sikernek tartok. Ettől függetlenül mindenképpen győzelemmel szerettük volna zárni az évet, erre meg is volt minden esélyünk, gyakorlatilag végig vezettünk. Sajnos a második félidőben a kelleténél többet foglalkoztunk a játékvezetéssel és a külső körülményekkel, ez megbosszulta magát!”

 

 


A HLKC fiatal junior csapata folytatta az elmúlt fordulókban nyújtott jó játékát. Az első félidő kissé nyögvenyelősre sikeredett ugyan, de a második félidőben szinte levegőhöz sem engedték jutni a hazaiakat. Nyitott védekezésükkel 10-12 méteren megállították a szeghalmiakat, támadásban pedig szinte minden sikerült. Lerohanásból, átlövésből és beállós posztról is sorra eredményesek voltak, így nagyarányú és megérdemelt győzelemmel búcsúzott a bajnokságtól az alig 14 éves átlag-életkorú junior csapat.

 

Szeghalmi NKC – Hódmezővásárhelyi LKC 20-36 (12-14)

SZNKC: Hőgyes 5, Szabó O. 7, Szabó D. 2, Balogh P., Leithi 3, Marhás, Hajdú, Oláh, Szabó V. 1, Mocsári 1, Fábián, Szélpál, Lenner 1, Balogh B.

HLKC: Molnár – Bálint 2, Földesi 2, Sajtos 12, Tószegi 7, Krumesz 1, Blaskovics G. Cs: Áncsán (k), Kandó 2, Blaskovics I. 1, Szabó, Varga-Tóth, Klemm 4, Fürcht 2, Becsei 3, Török

 

Sipter Lajosné edző: “Örömteli volt látni fiatal csapatom szemmel látható fejlődését tavasszal. A mai meccsen minden pályára lépő játékos bebizonyította, hogy lehet rá számítani a következő szezonban nagyobb célok elérésében is. Az NBII-es junior mezőny legfiatalabb csapataként, újoncként a hetedik helyen végeztünk, ez jövőre csak jobb lehet.”

 

Olvassa el ezt is!

A füstben is tisztán látunk?

A füstben is tisztán látunk?

A hódmezővásárhelyi központtal is rendelkező Continental csoport visszautasítja a sajtó egyoldalú hisztériakeltését a hozzájuk vélt vagy valós kötődéssel rendelkező személyekkel kapcsolatban.

Egy szubkultúra életképei

Egy szubkultúra életképei

Az Emlékpont május 28-án nyíló új kiállítása a rendszerváltást követő időszak underground kultúráját és társadalmi változásait veszi górcső alá Rodolf Hervé kameráján keresztül.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...