GazdaságA füstben is tisztán látunk?

2013. május 22., szerda
 
A füstben is tisztán látunk?

Az Üzleti Sajtószolgálat útján a Vásárhelyi Hírek szerkesztőségéhez eljuttatott közlemény felszólítja a sajtót, hogy a hisztériakeltés helyett, világítsa meg korrekten a trafikpályáztatás körüli történéseket. A közlemény arra is kitér, vajon a sajtó miért csak az alig 6 százalékos részesedéssel bíró Continentallal foglalkozik, amely mellesleg hódmezővásárhelyi! 

 

 

A Continental Dohányipari Zrt. már meg sem lepődik azon, hogy az elmúlt napokban több olyan cikk is megjelent a sajtóban, amelyik a magyar tulajdonú dohánygyárhoz "köthető" dohánykoncessziós nyertesekről ír - "természetesen" más dohányipari szereplőhöz köthető trafikosokról egyetlen szó sem esett eddig.

 

A Continental Dohányipari Zrt. egyelőre nem kíván ujjal mutogatni azokra a pályázókra, akik multinacionális cégekhez köthetőek, és nyertek is a dohánykoncessziós pályázaton, de felhívja a figyelmet arra, hogy szép számmal vannak ilyenek is; sőt a multinacionális gyártók aktívan (a sajtó támadásaitól nem zavartatva) szervezik is a nyertes trafikosokat - a saját hasznukra. Többek között ezért is utasítja vissza a cég a sajtó egyoldalú hisztériakeltését a magyar dohánygyárhoz vélt vagy valós kötődéssel rendelkező személyekkel kapcsolatban.

A magyar dohánygyár ennek kapcsán külön is felhívja a figyelmet arra, hogy érthetetlen, hogy miért kell "óriási szenzációként" tálalni azt a tényt, hogy számos - ahogy a sajtó fogalmaz - a "céghez köthető" személy is nyert a pályázaton, hiszen a cég tulajdonosai többször nyilvánosan kiálltak a "trafiktörvény" mellett, és nyilatkoztak arról is, hogy javasolják mindenkinek - beleértve a munkatársakat, családtagjaikat, barátaikat is -, hogy minél nagyobb számban pályázzanak erre a lehetőségre. Ezt a munkatársak egyébként minden "központi szervezés" nélkül is megtették, mivel az elmúlt 8-10 évben folyamatosan, a mindennapi munkájuk során tapasztalták azt, hogy egyre-másra szorulunk ki a dohánytermékek értékesítési helyeiről (és ezáltal saját munkájuk, megélhetésük került veszélybe). Ennek oka pedig elsősorban az, hogy a nagy dohányipari multinacionális cégek folyamatosan olyan (összehangolt) tisztességtelen gyakorlatot folytattak, hogy ők biztosították a cigaretta polcot az értékesítési helyeken, a polc kihelyezéséért további igen jelentős (milliós) éves díjat fizettek, és cserébe azt kérték, vagy elvárták a kereskedőktől, hogy az általuk jóvá nem hagyott gyártó termékét nem helyezhetik ki az üzletekben (legfeljebb a "pult alól" árulhatták azokat). Természetesen adódik a kérdés: vajon a sajtó erről miért nem ír akkor, amikor a Continental Zrt. pozícióinak vélt javulásával harsogja tele a magyar közvéleményt? Miért nem tárja fel részletesen az előzményeket is?

Reményeink szerint ezt, a versenyt súlyosan korlátozó, szinte elnyomó és ezáltal magyarországi munkahelyeket veszélyeztető rendszert a trafiktörvény valóban megszünteti - de ez a törvénynek csak egy "mellékhatása".

Sajnos ugyanakkor a sajtóban arról senki nem beszél, hogy a trafiktörvénynek milyen jelentősége lehet a dohányzás visszaszorításában, mert ez nem "címlap sztori". Sokkal érdekesebb egy kb. 6%-os piaci részesedéssel bíró magyar cég, amely "megrengetni" készül a dohány piacot és mellesleg hódmezővásárhelyi. Tegyük hozzá azonban rögtön, hogy a cégcsoport az országban több, mint 500 családnak biztosít jelenleg megélhetést, a Magyarországon működő dohányipari cégek közül az egyetlen, amelyik nyereségesen termel és nyereségadót is fizet hazánkban. Szemben multinacionális versenytársaival, a Continental Zrt. nem fenyegeti Magyarországot beruházásai leállításával, nem zárta be magyarországi gyárait, nem szippantja ki hazánkból a nyereséget, hanem "csöndben dolgozik", termel és beruház. Mi nem érünk el Brüsszelig sem, ahol ma már köztudomású tény, hogy a multinacionális cégek írják, illetve döntően befolyásolják az uniós dohányipari jogszabályokat (elég lenne csak a most folyó új uniós szabályokról folyó egyeztetések kulisszái mögé nézni). Ha a sajtó abban is érdekelt lenne, hogy ezt is "leleplezze", akkor talán nem lenne ennyire egyoldalú a kép; de mindenesetre felháborító, hogy ezek után nekünk róják fel, hogy véleményezhettük (persze a multinacionális cégekkel együtt) a trafiktörvényt.

Sajnos a sajtó egy része akarva-akaratlanul is azokat a dohányipari cégeket támogatja, amelyek a világ top 500 legnyereségesebb vállalkozásaiban szerepelnek, és érdekes módon csak Magyarországon dolgoznak veszteségesen. Ezek a cégek a jelenlegi helyzet fenntartásában érdekeltek, mindenáron el akarják kerülni a tisztességes versenyt lehetővé tevő trafik-rendszer bevezetését, és ehhez minden eszközt bevetnek annak érdekében, hogy a közvéleményben az a kép alakuljon ki, hogy a trafiktörvény csak a Continentalnak kedvez, áll a közleményükben.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Magyarország jelenti be a legtöbb veszélyes árucikket

Magyarország jelenti be a legtöbb veszélyes árucikket

A statisztikák szerint veszélyesnek minősülő ruházati cikkek, textilipari termékek és divatcikkek miatt kellett kiadni tavaly a legtöbb riasztást (az összes eset 34 százaléka).
Vádat emelnek az édesanyja életét kioltó fiú ellen

Vádat emelnek az édesanyja életét kioltó fiú ellen

A 20 éves hódmezővásárhelyi P. Martin azért ölte meg az édesanyját, mert  nem akarta hogy otthon aludjon. Ügye vádemelési javaslattal a Csongrád Megyei Főügyészségre került.
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.