Kék hírekMég mindig tart a tiszai árvíz a tárgyalóteremben

2014. január 11., szombat
 
Még mindig tart a tiszai árvíz a tárgyalóteremben

Január 14-én Szegeden folytatódik a hódmezővásárhelyi cég által érintettek -  úgynevezett fertőtlenítési - ügyének tárgyalása. Vásárhely is fizetett 21 milliót.     

 

 

 

 

2012. októberéig volt szökésben a hódmezővásárhelyi B. Zoltán és B. Ignác testvérpár, akiket a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai  október 7-én Budapesten egy bérelt lakásban fogtak el. A 48 és 53 éves hódmezővásárhelyi lakosok, a perben a IV. illetve V. rendű vádlottak ellen a bíróság bocsátott ki elfogatóparancsot bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt.

 

2012 októbere óta több tárgyalás volt. Január 14-én ismét tárgyalja a 2006-os árvíz utáni nagytakarítást végző cég és 12 vádlott, köztük a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság egykori helyettes vezetőjének ügyét a Szegedi Törvényszék. Az üzletszerűen elkövetett csalás során több Csongrád megyei települési önkormányzatot, köztük Hódmezővásárhelyt is kár érhette.

 

A vádirat lényege szerint az I. és II.r. vádlottak – az irányításuk alatt álló „BS” Alfa Kereskedelmi Bt. nevében eljárva – a 2006. év folyamán a Tiszán levonuló árvíz utáni helyzetet kihasználva a VI.r. vádlott, mint a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettesének közreműködésével Csongrád megye területén levő Tisza-menti települési önkormányzatok eljáró képviselőit rábírták arra, hogy az árhullám levonulását követően az ártér fertőtlenítési munkáinak elvégzésével bízzák meg a hódmezővásárhelyi illetőségű „BS” Alfa Bt-t. Ezen fertőtlenítési munkák elvégzésére nem volt szükség, azokat a „BS” Alfa Bt. nem, vagy nem szakszerűen végezte el, ahhoz személyi, vagy tárgyi feltételekkel nem is rendelkezett.

Az I. és a II.r. vádlottak a „BS” Alfa Bt. képviselőiként felkerestek 14 önkormányzatot és velük átlagosan 32 Ft/m2 áfás megbízási áron, 1-294 hektár közötti területek fertőtlenítésére megbízási szerződéseket kötöttek. Az önkormányzatok a fentiek szerinti téves tudatállapotban a fertőtlenítési munkák elvégzéséhez összesen csaknem 283 millió forint állami támogatást igényeltek a vis major alapból, melyből csaknem 58 millió forintot utaltak át, míg Tiszasziget saját költségvetéséből további 16,5 millió forintot, Hódmezővásárhely pedig további 21,1 millió forintot fizetett ki a „BS” Alfa Bt. részére.

A „BS” Alfa Bt. a fertőtlenítési munkák elvégzésének igazolására valós gazdasági eseményt nélkülöző, fiktív alvállalkozói szerződéseket kötött a III-V.r., illetve a VII-XII.r. vádlottak irányítása alatt álló társaságokkal, melyek tevékenységi körébe 2006. év után került bejegyzésre a szennyeződésmentesítés.

Az I. és II.r. vádlottak fenti cselekményéről és szándékáról tudva B. Zoltán IV.r. vádlott rábírt egy további személyt (aki nem volt tisztában a vádlottak valódi szándékával) arra, hogy alapítson egy szennyeződésmentesítéssel foglalkozó betéti társaságot, mely szakszerűtlenül, de elvégzett olyan munka-részeket, mellyel a vádlottak az önkormányzatok képviselőinek tévedését fenn tudták tartani. B. Ignác V.r. vádlott a XII.r. vádlottat bírta rá arra, hogy betéti társaságának tevékenységi körében szerepeltesse a szennyeződésmentesítést, mely szintén fiktív számlákkal igazolt teljesítést a vádlottak részére.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

A fertőtlenítési ügy a bíróság előtt

 
 
Forrás: Szegedi Törvényszék - VH
 

Olvassa el ezt is!

Eszméletlen nő az árokban

Eszméletlen nő az árokban

Január 9-én reggel egy 49 éves félmeztelen nőt találtak a hódmezővásárhelyi Pál utcában az árokban. A mentők a szegedi Traumatológiára szállították.
Január végén lezárul a Földet a gazdáknak program

Január végén lezárul a Földet a gazdáknak program

Bitay Márton: a Gorzsai Zrt. azért került a figyelem középpontjába, mivel kampány van - és a társaságot Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárral hozták kapcsolatba

 

Irány Hong Kong

Irány Hong Kong

A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 

És ezt már olvasta?

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 28. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát