Kék hírekA fertőtlenítési ügy a bíróság előtt

2012. október 8., hétfő
 
A fertőtlenítési ügy a bíróság előtt

A szökésben lévő hódmezővásárhelyi B. Zoltán és B. Ignác testvérpárt fogták el a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai  október 7-én Budapesten egy bérelt lakásban.

 

 

 

 

 

 A 48 és 53 éves hódmezővásárhelyi lakosok ellen a bíróság bocsátott ki elfogatóparancsot bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt.

A Csongrád Megyei Főügyészség 2011. február hó 18-án emelt vádat S. Ágoston elsőrendű, S. Katalin másodrendű, T. József harmadrendű, B. Zoltán negyedrendű, B. Ignác ötödrendű, valamint tovább 8 személy ellen, tájékoztatta a Vásárhelyi Híreket Cseh Attila a törvényszék elnökhelyettese, sajtószóvivő.

 

A vádirat szerint az első- és másodrendű vádlottak – az irányításuk alatt álló „BS” Alfa Kereskedelmi Bt. nevében eljárva – a 2006. év folyamán a Tiszán levonuló árvíz utáni helyzetet kihasználva K. Sándor a hatodrendű vádlott, mint a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettesének közreműködésével Csongrád megye területén levő Tisza-menti települési önkormányzatok eljáró képviselőit rábírták arra, hogy az árhullám levonulását követően az ártér fertőtlenítési munkáinak elvégzésével bízzák meg a „BS” Alfa Bt-t. Ezen fertőtlenítési munkák elvégzésére nem volt szükség, azokat a „BS” Alfa Bt. nem, vagy nem szakszerűen végezte el, ahhoz személyi, vagy tárgyi feltételekkel nem is rendelkezett.

 

Az első- és a másodrendű vádlottak a „BS” Alfa Bt. képviselőiként felkerestek 14 önkormányzatot és velük átlagosan négyzetméterenként 32 forint áfás megbízási áron, 1-294 hektár közötti területek fertőtlenítésére megbízási szerződéseket kötöttek. Az önkormányzatok a fentiek szerinti téves tudatállapotban a fertőtlenítési munkák elvégzéséhez összesen csaknem 283 millió forint állami támogatást igényeltek a vis major alapból, melyből csaknem 58 millió forintot utaltak át, míg Tiszasziget saját költségvetéséből további 16,5 millió forintot, Hódmezővásárhely pedig további 21,1 millió forintot fizetett ki a „BS” Alfa Bt. részére.

 

A „BS” Alfa Bt. a fertőtlenítési munkák elvégzésének igazolására valós gazdasági eseményt nélkülöző, fiktív alvállalkozói szerződéseket kötött a harmad- és ötödrendű illetve a heted- és tizenkettedrendű vádlottak irányítása alatt álló társaságokkal, melyek tevékenységi körébe 2006. év után került bejegyzésre a szennyeződésmentesítés.

 

Az első- és a másodrendű vádlottak vádlottak fenti cselekményéről és szándékáról tudva B. Zoltán negyedrendű vádlott rábírt egy további személyt (aki nem volt tisztában a vádlottak valódi szándékával) arra, hogy alapítson egy szennyeződésmentesítéssel foglalkozó betéti társaságot, mely szakszerűtlenül, de elvégzett olyan munka-részeket, mellyel a vádlottak az önkormányzatok képviselőinek tévedését fenn tudták tartani.

 

A bíróság az ügyben már több tárgyalást tartott, melyen a B. Zoltán és B. Ignác vádlottak – akik testvérek, és akik ellen egy másik ügyben adott ki elfogatóparancsot a bíróság – nem jelentek meg.

 

A büntetőügy következő tárgyalását 2012. december hó 6-ra és 11-re tűzték ki a Szegedi Törvényszéken, tájékoztatta szerkesztőségünket Cseh Attila, a törvényszék elnökhelyettese, sajtószóvivő.

 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 

És ezt már olvasta?

Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.