SportMég egy országos bajnoka van a Boxing Gymnek

2018. november 10., szombat
 

Két versenyzőt indított a vásárhelyi ökölvívó egyesület az ifjúsági országos bajnokságban, mindketten éremmel térhettek haza.

 

 

 

 

 


Tóth Nikolett, a Boxing Gym Vásárhely versenyzője egy kemény, de eredményes felkészülési időszakot követően az országos bajnoki döntőt is sikerrel vette. A pénteki, fővárosi döntőben +81 kilogrammos súlycsoportban Tápi Tamarát győzte le. A mérkőzésen Niki végig fölényben küzdött, ellenfele bár súlyban is magasságban is túltett rajta, nem bírt a vásárhelyi versenyzővel. Az első rászámolás után a bíró a második, súlyosabb, bevitt ütés után beszüntette az összecsapást.nek így a korosztály országos bajnokaként aranyérem került a nyakába. Mestere, Tóth Károly Zsolt vezetőedző elmondta, ezek után lehet, hogy Nikit a felnőtt OB-re is nevezhetik.

 

A klub másik ifjúsági reménységének, Kovács Krisztiánnak nehezebb dolga volt. A nyolc bajnokaspiráns közül elsőként a KSI versenyzőjét, Oláh Csabát kapta, akivel már találkozott – éppen Hódmezővásárhelyen – és akit akkor legyőzött. Az elődöntőbe kerülésért nagy, de egyértelmű, fölényes küzdelemben, egyhangú pontozással Krisztián került a legjobb négybe. Itt a súlycsoport favoritját, az ifi VB-n is sikeresen szereplő Fehér Koppányt kapta, aki ellen ezúttal még nem volt esélye. Szomorkodnunk mégsem kell, első komolyabb ökölvívó évében Krisztián bronzérmet termelt a vásárhelyi sportéletnek és a Boxing Gymnek.

 

A Boxing Gym Vásárhelynél ezek után sincs megállás. Egy zágrábi torna után következik a felnőtt, azaz az elit országos bajnokság, ahol nagy reményekkel indul az egyesület két legrutinosabb bokszolója, Kovács Pál és Rácz József.

 
 
Forrás: Szombat Mihály sajtóreferens
VH
 

Olvassa el ezt is!

Pályaorientációs nyílt nap volt a Tornyaiban

Pályaorientációs nyílt nap volt a Tornyaiban

Hogyan lehet valakiből muzeológus, régész, történész vagy restaurátor, néprajzkutató vagy múzeumpedagógus? Képekkel.
XXI. századi hálózat a Telekom kínálatában Hódmezővásárhelyen

XXI. századi hálózat a Telekom kínálatában Hódmezővásárhelyen

Szempillantás alatt letöltődő weboldalakat, akadozásmentes netes élő adásokat, élménydúsabb televíziózást kínál a Telekom a vásárhelyiek számára.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.