KözéletMásodfokon ennyit ért

2014. július 2., szerda
 
Másodfokon ennyit ért

Magyarországon már nincs további jogorvoslati lehetőség- summázta a jogerős ítéletet a per magánvádlója, Havránek Ferenc. A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa július 2-án ugyanis helybenhagyta a Makói Járásbíróság 2013. október 21-én meghozott elsőfokú ítéletét, melyben dr. Havasi Katalin vádlottat az ellene rágalmazás vétsége miatt emelt vád alól felmentette.

 

 

 

Megírtuk, 2008-ban a hódmezővásárhelyi közgyűlésen elhangzott az akkori polgármester Lázár János felszólalása, melyet a közgyűlés tagjainak vagyonnyilatkozata kapcsán tett. Ennek során mondta el azon mondatokat, miszerint "Én soha nem szégyelltem, hogy mim van, én dolgozok keményen, én abban a milliőben nőttem fel, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét sem kell szégyellni, az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára, aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér. Azt gondolom, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér. Azt tudom mondani, annak annyi az élete.".

A polgármester ezen mondatait kiragadva, megvágva közölte az akkor még létező hódmezővásárhelyi Rádió X és olyan színben tüntette fel, mintha ezen mondat az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe jutott emberekre vonatkozna.

 

2011. április elsején egy helyi reklámújságban dr. Havasi Katalin, önkormányzati képviselő, a helyi Fidesz elnöke megrendelésére megjelent egy fizetett hirdetés, melynek lényege szerint a magánvádló, azaz Havránek Ferenc, aki szintén önkormányzati képviselő a helyi sajtóban több alkalommal is elmondta, hogy a manipulált hangfelvétel a Rádió X stúdiójában készült, így a felvételt vélhetően a Rádió X akkori két munkatársa vágta össze. A hirdetés szövege lényegében elítélte egyrészt a hamisítást, másrészt a polgármester lejáratását és felhívta a lakosságot, hogy kérdéseikkel az érintettekhez forduljanak. A hirdetésben közölték a fenti három személy fényképét, címét és telefonszámát. Ezen hirdetés röpirat formájában is megjelenésre került.

Az elsőfokú bíróság tavaly októberben Havasi Katalint felmentette az ellene emelt vád alól, mivel álláspontja szerint a feljelentés alapját képező nyilatkozat Havránek Ferenc vonatkozásában becsületsértésre alkalmas tényállítást nem tartalmazott, hiszen nem történt utalás arra, hogy a felvételt esetleg Havránek Ferenc készítette volna, megrendelte volna, vagy terjesztette volna. Csupán arra történt utalás, hogy ő korábban azt nyilatkozta, hogy ez a Rádió X stúdiójában készült.

Az indoklás szerint, a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által rögzített tényállást megalapozottnak ítélte, és megállapította, hogy az elsőfokú bíróság helyes jogi indokolás alapján mentette fel a vádlottat – bűncselekmény hiánya okából – az ellene rágalmazás vétsége miatt emelt vád alól. A magánvádló által kifogásolt hirdetésben leírtak ugyanis az ő vonatkozásában becsület csorbítására alkalmas tényeket nem tartalmaztak, így a rágalmazás vétségének egyik törvényi tényállási eleme – a becsület csorbítására való alkalmasság – a magánvádló személyére nézve hiányzott, áll az ítélet indoklásában.

 

Az élénk médiaérdeklődés mellett, július 2-án reggel Szegeden tartott tárgyalás és a jogerős ítélet kihirdetése után Havránek Ferenc a Vásárhelyi Híreknek elmondta, Magyarországon már nincs további jogorvoslati lehetőség, de elképzelhetőnek tartja, hogy jogi szakértőkkel konzultálva az ügyet Strasbourgba viszi.

 
 
VH-Szegedi Törvényszék
 

Olvassa el ezt is!

Ki viszi el?

Ki viszi el?

A nyomozás lezárult és a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság június 30-án a Csongrád Megyei Ügyészség felé vádemelési indítványt tett.
Félsiker az Egyéni Atlétikai Bajnokságon

Félsiker az Egyéni Atlétikai Bajnokságon

Az egyhónapnyi kimaradt edzés döntően befolyásolta, hogy Losonczi Gábor lemaradt az Egyesült Államokbeli Junior Világbajnokságról.
Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.