KözéletKi viszi el?

2014. július 1., kedd
 
Ki viszi el?

Választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt idén tavasszal nyomozást rendelt el a rendőrség a hódmezővásárhelyi helyi választási bizottság által tett feljelentés alapján, a MIÉP jelöltjének ajánlásai ügyében.

 

 

 

A Vásárhelyi Hírek információi szerint a nyomozás lezárult és a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság június 30-án a Csongrád Megyei Ügyészség felé vádemelési indítványt tett.

 

Az ügy előzménye, hogy a Csongrád Megye 4-es számú választókerületében Tóth Ernő, a Kisgazdapárt, MIÉP képviselőjelöltje február 17-én annak rendje-módja szerint felvette az aláírásgyűjtő nyomtatványokat a helyi választási irodától. Február 23-án vasárnap este összesítették az ajánlásaikat. Miután első körben leadta az íveket, kiderült, hogy csupán 438-at fogadtak el érvényesnek. A második körben is leadta az ajánló íveket, amelyről kapott egy igazolást, hogy leellenőrizték és 510 érvényest találtak, vagyis megfelel a jelölés kritériumainak. Másnap azonban kiderült, nem fogadtak el nyolc aláíróívet, vagyis a megmaradt 451 darab ajánlás nem volt elegendő ahhoz, hogy a választásokon indulhasson, továbbá feljelentették választási csalásért. Tóth Ernő ezután újra aláírásokat gyűjtött, amelyeket határidőn belül le is adott.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat honlapján olvasható, március 3-án kelt határozat szerint, miután a jelölt megszerezte a hiányzó ajánlásokat, a bizottság nyilvántartásba vette Tóth Ernőt. Ugyanaznapra a Választási Bizottságtól kapott egy meghívót, hogy vegyen részt a szavazólap sorrendjének sorsolásán. Mint ismeretes, neve szerepelt is április 6-án, a választási szavazólapon.

A helyi Választási Bizottság feljelentése nyomán, azóta már másik gyanúsított, Havránek Ferenc önkormányzati képviselő, aki a tavaszi választásokon a Magyarországi Munkáspárt 2006 – Európai Baloldal színeiben indult. Június 3-án őt is beidézték a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályára, mivel a nyomozás adatai szerint megalapozott a gyanú arra, hogy a 2014. évi országgyűlési választáson a képviselő-jelölt legalább nyolc, őt ajánló választópolgár adatait egy másik jelölt, vagyis Tóth Ernő rendelkezésére bocsátotta. Ezt mindkét gyanúsított tagadta. Információink szerint az íveken szereplő nyolc aláírót tanúként beidézték.

 

A június 30-án lezárult nyomozást követően a Csongrád Megyei Ügyészségnek a vádemelési indítvány megalapozottságának eldöntésére a jogszabályok szerint 30 nap áll rendelkezésére.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Ki írt alá kinek? (Kattintson!)

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Házmentő ötlet

Házmentő ötlet

A Vásárhelyen egyre több lakatlanná vált polgárház megmentéséért tesz lépéseket az Önkormányzat. A fiatal 3 gyerekes családokra számítanak.
Félsiker az Egyéni Atlétikai Bajnokságon

Félsiker az Egyéni Atlétikai Bajnokságon

Az egyhónapnyi kimaradt edzés döntően befolyásolta, hogy Losonczi Gábor lemaradt az Egyesült Államokbeli Junior Világbajnokságról.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet

Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet

Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.