Kultúra, oktatásMáshol is kamatoztatható módszerek

2012. május 7., hétfő
 
Máshol is kamatoztatható módszerek

A vásárhelyi Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola is csatlakozni szeretne a referencia intézmények országos hálózatához, amelyre az ének-zene oktatásban szerzett több évtizedes tapasztalat és már eddig is jól bevált módszerek alapján minden esélyük meg is van.

 

Fotó: VH

 

 

Sőt már előminősített referencia intézményként, rendelkeznek  pozitív előminősítési nyilatkozattal és elfogadott Intézményi Fejlesztési Tervvel.

 

Egy nyertes pályázat által közel négymillió forint áll rendelkezésre, hogy november 30-ig kialakítsák a referencia intézményi működéshez szükséges szervezeti, oktatásszervezési és szolgáltatásszervezési kereteket.

 

„Több éve jól működő képesség és készségfejlesztő gyakorlataink vannak, de szintén jól beváltak a kompetenciaméréseink intézményi elemzései. Ez utóbbira pedig már van is érdeklődés” mondta a Vásárhelyi Híreknek Forrainé Kószó Györgyi az iskola igazgatója (képünkön).

 

Az iskola referenciái közé tartozik majd a jeles napokhoz kötött – és tegyük hozzá, Hódmezvásárhelyen is nagy közérdeklődésre számot tartó – hangversenysorozataik, az óvoda-iskola kapcsolat módszertana, vagy például a ’Szó-Tár’ címet viselő idegen nyelvi napjuk. Mint az igazgatónő elmondta, ez utóbbi programnak az az érdekessége, hogy „demokratikus” elven, a jó megvalósítás érdekében, a gyerekek is hozzátehetik saját ötleteiket. A referenciák közé sorolhatók továbbá az alsó tagozatosok részére összeállított fejlesztőjátékok, amelyek különlegessége, hogy nem a szokásos feladatlapokra épülnek, hanem természetes anyagokat használnak a gyerekek.

Forrainé Kószó Györgyi elmondta, ahhoz hogy ezeknek az úgynevezett ’Jó gyakorlatoknak’ a referencia intézményévé váljon a Liszt, többek között teameket, a működési rendet kell kialakítani, továbbképzéseket kell szervezni. És mint mondta, szeretnének megvalósítani egy régóta esedékes elképzelést: egy olyan helyiséget, amelyben korszerű körülmények között fogadhatják majd az iskola módszertani gyakorlatával ismerkedő szakembereket, vendégeket.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.