SportMárkus Molli az Országos Bajnokság ezüstérmese lett

2015. június 25., csütörtök
 

A hódmezővásárhelyi sakkutánpótlás nevelés óriási fegyverténye, hogy a 8 éves vásárhelyi kislány ott lehet a Korcsoportos Európa-bajnokságon.

 


 

 

Június 17-e és 24-e között Balatonlellén rendezték meg a Magyar Korcsoportos Sakkbajnokságot, melyen a fiúk és lányok 6-6 korcsoportban mérték össze tudásukat.

 

Vásárhelyről 3 fiatal sakkozó vett részt a versenyen. A legkisebbeknél, vagyis a 8 éven aluli fiúk között ketten próbáltak szerencsét: a Németh László Gimnázium és Általános Iskola első osztályos tanulója Venicz Levente, valamint a Kertvárosi Katolikus Óvoda – már elballagott – nagycsoportos óvodása Megyaszai Balázs. Mindketten az edzői elvárásoknak megfelelően az 5-8. helyen végeztek 7 játszmából szerzett 4 pontjukkal, sajnos a Buchholz-érték nem kedvezett a számukra, így Balázs a 7., míg Levente a 8.helyet érte el, de első „hosszú partis” versenyükön így is szépen helytálltak.

Helyezésük annak tudatában is felértékelődik, hogy mindketten csupán 9 hónapja sakkoznak és olyan ellenfelek ellen is fel kellett venni a küzdelmet, akik már középsős óvodás koruk óta, vagyis 2-3 éve játszanak. Edzőjük Tőkés János szerint jövőre nagyobb tudással, önbizalommal és tapasztalattal felvértezve biztos az előrelépésükben.

 

A fiúknál is szebb eredményt ért el a szebbik nem képviseletében, a 8 éven aluli lányok korcsoportjában versenyző 2. osztályos Márkus Molli (Varga Tamás Általános Iskola), aki remek versenyzéssel az értékes 2. helyet szerezte meg. Molli csupán csak a verseny győztesétől Gaál Zsókától kapott ki, a többi vetélytársát azonban legyőzte, közöttük a szintén nagyon tehetséges és még nála is fiatalabb Karácsonyi Lucát. Az ezüst- és bronzérem sorsa az utolsó fordulóban dőlt el, hiszen holtversenyben a 2-3. helyen álltak nagy vetélytársával Kovács Rékával. Márkus Molli nem bízott semmit a véletlenre, legyőzte ellenfelét, ezzel megszerezve az ezüstérmet.

 

Tőkés János edző tanítványa  6 partiból szerzett 5 pontjával jogot szerzett arra, hogy részt vehessen az idei Korcsoportos Európa-bajnokságon, amelyet szeptember utolsó két hetében rendeznek Horvátországban, Porec-ben.

 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyen tart mesterkurzust a Hegedűs házaspár

Vásárhelyen tart mesterkurzust a Hegedűs házaspár

A növendékek igazi szakmai inspirációt meríthetnek Hegedűs Endre, illetve Hegedűs Katalin zongorajátékából. Két nyilvános mesterkurzus hangverseny is lesz.
Ahová a maroslelei diákok is gyalog járnak

Ahová a maroslelei diákok is gyalog járnak

Szó szerint is megnyerő volt a Maroslelei Általános Iskola WC-jének versbe foglalt segélykiáltása. Megnyerték az ingyenes  WC felújítást!
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.