Kultúra, oktatásVásárhelyen tart mesterkurzust a Hegedűs házaspár

2015. június 24., szerda
 
Vásárhelyen tart mesterkurzust a Hegedűs házaspár

Június 24. és 27. között Hegedűs Endre és felesége Hegedűs Katalin mesterkurzust tart a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskolában.

 

 

 

 

26 zongoraszakos növendéknek van lehetősége szakmai inspirációt meríteni Hegedűs Endre, illetve Hegedűs Katalin zongorajátékából, és nem utolsó sorban elmélyíteni a hangszer iránti szeretetet.

 

„A 64 tanórát kitevő kurzus meghirdetését az a pályázat tette lehetővé, amelyen a Péczely 40 millió forintot nyert, többek között éppen ilyen jellegű hangszeres képzések finanszírozására”- mondta Vágó János a Vásárhelyi Híreknek.

 

Az iskola igazgatója azt is elmondta, a mesterkurzus három napja alatt, mindegyik növendék mindkét zongoraművész tanóráin részt vesz, majd a gyerekekkel kiértékelik a megtanult darabokat. Június 25-én csütörtökön és 27-én szombaton (mindkét napon 18 órától) - természetesen az új Steiway koncertzongorán előadva -, meg is hallgathatók a frissen tanult darabok két nyilvános mesterkurzus hangversenyen a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színháztermében.

A növendékek bemutató játéka mellett Hegedűs Endre is több zongoradarabot játszik el, illetve négykezest játszik Hegedűs Katalinnal.

A két hangversenyre az érdeklődő vásárhelyieknek a belépés ingyenes.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A műhold az űrből is észreveszi

A műhold az űrből is észreveszi

A felszólítások hatásosnak bizonyulnak, mert Hódmezővásárhelyen évek óta nem kellett bírságot kiszabni. Határozat esetén viszont, ha kell rendőr jelenlétében a zárat, a lakatot is leverik.

A tested megér egy estet

A tested megér egy estet

Június 27-én, a budapestivel egy napon este kilenc és éjfél között Hódmezővásárhelyen és Makón is sok sportolási lehetőséggel várják az érdeklődőket. Részletes program!
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.