SportMárkus Molli Amina ismét magyar bajnok

2017. július 1., szombat
 

Június 23. és 30-a között - az elmúlt évekhez hasonlóan - ismét Balatonlelle adott otthont hazánk legjelentősebb ifjúsági és gyermek sakkversenyének, a Magyar Korcsoportos Nemzeti Sakkbajnokságnak.

 

 

 

 

 


Az első és második hely megszerzésének nagy tétje volt, hiszen az élen végzettek jogot szerezhettek arra, hogy részt vehessenek a Brazíliában megrendezendő világbajnokságon, a második helyezettek pedig, hogy kijuthassanak a romániai Európa-bajnokságra.

 

 

Tőkés János edző beszámolója szerint, a Vásárhelyi Pákozdy Ferenc Sakk SE 5 fiatal versenyzővel vett részt a rangos megmérettetésen. A 180 fős fiú és a 74 fős leány mezőnyt 6-6, két éves születési-időközönként emelkedő korcsoportokba sorolták be, ahol a létszámtól függően körmérkőzéses, vagy svájci rendszerű versenyt játszottak egymással. A versenyen 2x90 perc játékidő után még 30-30 percet kaptak a játékosok, valamint minden lépés után további 30 másodpercet.

 

Tőkés János a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a 12 év alatti fiúknál Molnár Mihály ült asztalhoz - mérsékelt sikerrel - 9 játszmából 2 pontot szerezve. Neki csupán a tapasztalatszerzés volt a célja. Ikertestvére a 12 év alatti lányoknál induló Molnár Orsolya ezúttal sajnos adós maradt a kiugró teljesítménnyel, 9 partiból 4 pontot szerzett. Mentségükre felhozandó, hogy korcsoportjukban a fiatalabb évjáratot képviselték, és ebben a korban ez még sokat számít. A legkisebbeknél, vagyis a 8 év alatti lányoknál indult az óvodás korú - 7 éves - Herczeg Zsófia, aki 3 vereséggel és 4 győzelemmel a jónak mondható 4. helyet szerezte meg. Jövőre még mindig ebben a korcsoportban indul, és nagy esélyese lehet ennek a korosztálynak. Zsófi nővére Herczeg Viktória a 10 év alatti lányoknál próbált szerencsét, és a verseny végén hármas nyerősorozatának köszönhetően a dicséretes 5. helyig tornázta fel magát.

Ugyanebben a korcsoportban indult Márkus Molli Amina, aki az Élő-pontszáma alapján a verseny esélyese volt. Nem volt azonban könnyű dolga, mert a verseny másik esélyese, a fővárosban játszó Karácsonyi Luca remek formát mutatva az élre tört és Molli csupán csak az utolsó előtti fordulóban érte utol, így a döntés a 7. és egyben utolsó fordulóra maradt, ahol csupán a Buchholz-számítás döntött kettejük között ezúttal Molli javára.

Ezzel a tavaszi országos rapid bajnoki címe mellé, most megszerezte az országos egyéni bajnoki címet is.

 

Tőkés János azt is elmondta, az örömbe üröm is vegyül, mert kérdésessé válik a brazíliai világbajnokságra vagy a romániai EB-re való kijutás lehetősége, hiszen a kéthetes út és a nagy földrajzi távolság miatt az egyesület és a szülők képtelenek lennének a többszázezer forintos utazási és szállásköltséget előteremteni, így ha egy erős és jótékony szponzor(ok) nem tűnik fel a láthatáron, elmaradhat a 10 és fél éves tehetséges kislánynak és egy fő kísérőjének a versenyen való részvétele.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Válogathatsz a melók közül!

Válogathatsz a melók közül!

A nyári diákmunka területén is munkaerőhiány tapasztalható, mivel egyre több állásra keresnek idénymunkást, a tanuló viszont egyre kevesebb. Tanácsok a munkát vállalóknak!
Süli Flóra világbajnok lett

Süli Flóra világbajnok lett

Spanyolországban a Tanszplantáltak 21. Világjátékán két amerikai lány előtt 50 m mellúszásban szenzációs időeredménnyel ért a célba.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.