Kék hírekMarha jól utaztak a marhák

2013. augusztus 5., hétfő
 
Marha jól utaztak a marhák

Nem lesz enyhítő körülmény, hogy állatvédelmi szempontból ötösre vizsgáztak azok a marhatolvajok, akik a Transporter kisteherautóba csak kettesével tuszkolták fel a marhákat Hódmezővásárhelyről, Mindszentről és Felgyőről.

 

 

 

 

Már az hatodik „fuvarnál” tartottak, amikor augusztus 3-án Szentes külterületén a hódmezővásárhelyi és a szentesi nyomozók elfogták a három férfit.

 

A bűncselekmény-sorozatot Cs. Péter 51 éves felgyői lakos és 22 éves csongrádi fia, Cs. Bence tervelte ki, akik K. Norbert 26 éves csongrádi lakost bérelték fel arra, hogy a sofőrjük legyen. A jószágokat egy bérelt kisteherautóban vitték el a tanyákról és a legelőről. A csongrádi és felgyői tolvajok az elmúlt hetekben összesen tíz marhát vittek el. A hódmezővásárhelyi és a szentesi nyomozók egy állatot foglaltak le a tettenérés után. A többi jószágot a gyanúsítottak már feldolgozták vagy értékesítették.

A rendőrségi jelentésből nem derül ki, hogy - a kánikulában - a lopott marhákat szállító Transporterben légkondicionáló volt-e, de valószínűleg az sem lenne enyhítő körülmény, mivel a lopásokkal több millió forintos kárt okoztak.

 

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság lopás bűntette miatt mindhárom gyanúsítottat őrizetbe vette. A személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedésekről augusztus 5-én délután dönt a bíróság.

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Itt van minden amit a SZIN-ről tudni akarsz

Itt van minden amit a SZIN-ről tudni akarsz

A SZIN minden programja teljessé vált. Több mint 100 hazai zenekar, neves külföldi dj-k, 5 színpad, 7 programhelyszín, lesz Extrém Sport Park, Rádió88 ReHab kamion, Civil Falu.
Távmunka távcsalás egyre biztosabb lebukás

Távmunka távcsalás egyre biztosabb lebukás

Több hódmezővásárhelyi is van, a több mint ezerötszáz sértett között, abban a csalássorozatban, amelynek most zárult le a nyomozása. De van más is!
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik.