KözéletMárcius 15 Hódmezővásárhelyen

2012. március 10., szombat
 
Március 15 Hódmezővásárhelyen

Hódmezővásárhelyen az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc emléke előtt tisztelgő városi ünnepségsorozat március 14-én 15 órakor ünnepi díszközgyűlés keretében kezdődik.

 

 

 

 


Ekkor kerülnek átadásra  a Hódmezővásárhely Díszpolgára, a Pro Urbe és a Signum Urbis Honorantis kitüntetések.

 

POSZTUMUSZ  HÓDMEZŐVÁSÁRHELY DÍSZPOLGÁRA
KITÜNTETÉST KAP:

 

BENYHE JÁNOS  József Attila- díjas magyar műfordító, irodalomtörténész,

LUCIEN HERVÉ világhírű fotóművész.

 

 

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY DÍSZPOLGÁRA KITÜNTETÉST KAP:

 

DR. FILA BÉLA római katolikus plébános, nyugalmazott teológia professzor

 

 

PRO URBE KITÜNTETÉST KAP:

 

HEGEDŰSNÉ DÉKÁNY MAGDOLNA művészeti főtanácsadó,


HOLLER LÁSZLÓ festőművész,


DR. SOÓS LÁSZLÓ nyugalmazott sebész főorvos,


TÓTH KÁROLY, a Vakok és Gyengénlától Csongrád  Megyei Egyesülete Hódmezővásárhelyi Körzeti Csoportjának elnöke.

 

 

SIGNUM URBIS HONORANTIS KITÜNTETÉST KAP:

 

MAGYARY ÁGNES vivó szakedző, testnevelő tanár,


PERÉNYI JÁNOS a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület alapító tagja és elnöke.

 

 

18 órakor a Fekete Sas dísztermében Tokody Ilona és a Kelemen Kvartett ad ünnepi koncertet.

 

Március 15-én a városi ünnepség 9 órakor Ünnepi Ökumenikus Istentisztelettel veszi kezdetét a Belvárosi Római Katolikus Templomban, majd 10 órakor megemlékezésre kerül sor az Andrássy úton lévő Petőfi-szobornál.

 

Az ünnepi megemlékezésre és koszorúzásra 10 óra 30 perckor kerül sor a város főterén, ahol beszédet Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő mond, verset Kamarás Iván Jászai Mari-díjas színművész szaval.

 

Az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc emléke előtt tisztelgő városi ünnepség keretében több mint 200 határon túl élő magyar tesz állampolgársági esküt a város főterén, a Kossuth-szobornál.

 

A főként Zentáról, Temesvárról, Magyarkanizsáról, Óbecséről, Torontálvásárhelyről, Marosvásárhelyről, Székelyudvarhelyről, Péterrévéről, Nagybecskerekről, Topolyáról, Aradról, Bácsföldről, Szenttamásról, Pancsováról, Déváról érkező magyarok az állampolgársági esküt követően a Fekete Sas Szálló Dísztermében veszik át a honosítási okiratokat.

 
 
VH információ
 

Olvassa el ezt is!

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.