GazdaságMarad a DÉMÁSZ elnevezés

2017. február 1., szerda
 
Marad a DÉMÁSZ elnevezés

„A földgáz egyetemes szolgáltatásában már 3,5 millió ügyféllel jelen lévő ENKSZ a Démász alapjain kívánja kiépíteni az országos egyetemes villamos energiaszolgáltatását” – jelentette be a tegnapi tájékoztatón Kóbor György, az ENKSZ elnök-vezérigazgatója.

 

 

 

 

 

Az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató 121 milliárd forintért vásárolta meg a DÉMÁSZ 100 százalékos részvénycsomagját. A tranzakcióhoz az MVM-csoport tőke, illetve hitel formájában 115 milliárd forinttal járult hozzá, és 50 százalékban tulajdonosa is lett az ENKSZ-nek - közölte Kóbor György, az ENKSZ Zrt. elnök-vezérigazgatója a tranzakció lezárása alkalmából rendezett szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

Az elnök-vezérigazgató hangsúlyozta: jól működő, gazdaságilag stabil vállalatot sikerült megszerezni, amely több mint 32 ezer kilométer hosszú villamos hálózatot üzemeltet, és mintegy 775 ezer lakossági, illetve versenypiaci fogyasztót lát el villamos energiával az ország dél-keleti részén. A vállalat új neve 2017. március 1-jétől DÉMÁSZ Zrt. lesz.

Igaz, hogy a 775 ezer fogyasztót ellátó Démásznak csak három megyére (Csongrád-, Pest- és Baranya megyére) van egyetemes szolgáltatói engedélye, de az ENKSZ már kezdeményezte az országos engedély megszerzését.

Mint arról a Vásárhelyi Hírekben írtunk, tavaly december 5-én írták alá az adásvételi szerződést az EDF DÉMÁSZ Zrt. 100 százalékos részvénycsomagjának megvásárlásáról az EDF International S.A.S.-val.

2016 március 9-én Párizsban született végleges döntés az eladásról. Ennek a - már 2015-ben megkezdett - folyamatnak a zárásaként az adásvétel tárgya a mintegy 1500 embert foglalkoztató, regionális villamosenergia egyetemes szolgáltatói és versenypiaci engedélyekkel rendelkező EDF DÉMÁSZ Zrt. részvényeinek 100 százaléka, beleértve a társaság eszközeit, tudásbázisát és leányvállalatait, így a 32 200 kilométer hosszú villamos hálózatot üzemeltető, elosztói engedélyes EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft.-t is.

 

 

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Az ónos eső kihúzta a lábunk alól a talajt

Az ónos eső kihúzta a lábunk alól a talajt

A hódmezővásárhelyi Sürgősségi Osztályra érkező, ellátást igénylők 70 százaléka utcai elesésből származó sérüléseket szerzett.
Kinőtték az aulát

Kinőtték az aulát

A kormánytól karácsonyi ajándékba kapott 2 és félmilliárdból 600 milliót szán a város a Németh László Gimnázium és Általános Iskola bővítésére.

Bővítenék az Emlékpont múzeum kutatási körét

Bővítenék az Emlékpont múzeum kutatási körét

A Vásárhelyen a kulturára különösen fogékonyak jelentős részének véleményével találkozik Márki-Zay Péter polgármester javaslata.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.