SportMár csak esetleg bronzérem lehet

2015. május 17., vasárnap
 
Már csak esetleg bronzérem lehet

Nem tudta legyőzni a Bonyhádot az NBI B csoport elődöntőjének második mérkőzésén a Vásárhelyi Kosársuli. A fináléba jutás sorsa izgalmas találkozón dőlt el.

 

 

 

A vásárhelyiek ennek ellenére nem búslakodhatnak, mivel túlteljesítették a szezon előtt kitűzött célt, a négy közé kerülést a keleti csoportban. Ráadásul a Debrecen-Salgótarján párharc vesztesével még a bronzéremért is ringbe szállhatnak.

 

Már az első percekben érződött a feszültség a játékosokon a találkozó tétje miatt. A hazaiak vették magukhoz a kezdeményezést, és Mócsai hármasával némi előnyre tettek szert. (8-3) A remeklő Czibere beállása után dobópárbaj kezdődött, szinte csak a hárompontos vonalon túlról találtak be a gárdák.

 

23-19-nél Vejinovics látványos ziccerével indult a második periódus. A jó sorozat ezután sem szakadt meg: Nyilas szédületes trojkákkal mutatta meg magát. 12 pontra nőtt a különbség, majd igencsak kapkodóvá vált ezután a játék, és a fekete mezesek elsősorban Lukácsnak köszönhetően három pontra feljöttek a nagyszünetre.

 

A pihenő után sem csökkent a mérkőzés irama, ezzel együtt percekig alig esett kosár a Hódtói Sportcsarnokban. Továbbra is csapongóan játszott mindkét együttes, amiből Lukács, Gébert és Jilling vezetésével a Bonyhád jött ki jobban, 52-55-re fordítottak, amiből egyet őriztek meg a negyedik negyedre.

 

Genal és Jilling hármas csatája nyitotta az utolsó 10 percet, a vendégek 15-öse rögtön kettőt vágott be. (61-63) Ezután Vejinovics pillanatai következett, ismét a Vásárhelyhez került a vezetés, amit Vas Péter emberről elengedett csontnélküli távolija toldott meg. Öt perccel a vége előtt 70-63 állt az eredményjelzőn. Nem adták fel a Metal-Work Bonyhád kosarasai, akik Illés és Jilling pontjaival megint olajra léptek. (75-79) Nyilas nyolc méterről szerzett gólja hozta vissza a vásárhelyiek reményeit, ami Illés újabb pazar hármasával végleg elszállt. A Kosársuli ezzel 2-0-ra elvesztette a bajnokság elődöntőjét, ami után a bronzéremért folytatott csatában vigasztalódhat.

 

Vásárhelyi Kosársuli SE – Metal-Work Bonyhádi KSE 78-82 (23-19, 17-18, 16-20, 22-25) 

 

NBI B csoport, rájátszás az 1-8. helyért, Hódmezővásárhely Hódtói Sportcsarnok, 550 néző.

Vezette: Jakab L., Tőzsér D. és Minár L.

Kosársuli: Vejinovics 6, Mócsai 7/3, VAS 20/12, NYILAS 15/15, Varga -.

Csere: Kelemen -, Gruda 2, Genal 10, CZIBERE 18/9, Rostás I. -.

 

Dr. Elek András: „Jobb csapat a Bonyhád, csak gratulálni tudok a győzelmükhöz!”

 
 
Forrás: Vásárhelyi Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Ballagás és Sárgulás a Mezőgazdasági Karon

Ballagás és Sárgulás a Mezőgazdasági Karon

Május 15-én huszonkilenc végzős hallgató búcsúzott – ha nem is véglegesen – az alma matertől a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán. Képekkel!
Sok jó program tanórán kívül

Sok jó program tanórán kívül

Izgalmas és nem utolsó sorban mozgalmas nyara lesz négy vásárhelyi iskola diákjainak, köszönhetően egy pályázatnak, amelyen 96 millió forintot nyertek.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.