KözéletMagyar Ezüst Érdemkeresztet kapott Bálint Gabriella

2014. március 15., szombat
 
Magyar Ezüst Érdemkeresztet kapott Bálint Gabriella

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából állami kitüntetéseket adott át 2014. március 15-én a budapesti Művészetek Palotájában.

 

 

 


Nagy felelősség azok számára, akik adják, és nagy felelősség azok számára, akik kapják, hiszen példaképeket teremt – mondta beszédében Balog Zoltán. Hangsúlyozta: a nemzeti közösség akkor emelkedik, ha a munka értékké, társadalmi értékké válik.

 

A tárcavezető elmondta, Magyarország gazdag ország. Ezt a gazdagságot a legnagyszerűbb erőforrás, az emberi erőforrás bizonyítja a legjobban. Kiemelkedő emberi teljesítményeket adunk a világnak, abban a szerencsés helyzetben vagyunk ugyanis, hogy tehetségtöbbletünk van. Ezt jól mutatja az is, hogy szinte nincs olyan szakma, melyet az állami kitüntetések átadásakor ne érne elismerés.

Magyar Ezüst Érdemkereszt (Polgári Tagozata) kitüntetésben részesült Bálint Gabriella, a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás Kapcsolat Központ főigazgatójaként végzett lelkiismeretes munkája elismeréseként.

A Vásárhelyi Hírek megkeresésére elmondta, váratlanul érte a kitüntetés, ami számára megerősítést és nagyon nagy örömet szerzett. Ugyanakkor muníciót is ad a Kapcsolat Központ munkájához. Hozzátette, a kitüntetés bár személyének szól, a munkatársi közösség megbecsülését is jelenti.

 

Bálint Gabriella 1967-ben született Hódmezővásárhelyen. 1985-ben a Bethlen Gábor Gimnáziumban érettségizett, a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolát 1990-ben fejezte be, ahol történelem - népművelés szak, történelem szakos általános iskolai tanár és népművelő képesítést kapott, majd a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán történelem szakos középiskolai tanár diplomát szerzett. 2001 és 2004 között elvégezte az esztergomi Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola szociálpedagógia szakát. Tanított a Központi Általános Iskolában és a Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskolában. 1999- től a Gyermekjóléti Szolgálat vezetője, 2002-től  a Pedagógiai és Szociális Szolgáltató Központ intézményvezetője volt.  2006-tól a Kapcsolat Központ főigazgatója.

 

Olvassa el ezt is!

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Vágó János

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Vágó János

Vágó János: nekünk, a művészeti iskola tanárainak törekedni kell olyan tulajdonságok fejlesztésére, mint egymás megbecsülése, tisztelete, az együttérzés, az egymás iránti türelem. Képekkel!
Kirándulás a hangok birodalmába

Kirándulás a hangok birodalmába

A játékos koncert az együttzenélés és együtténeklés öröme volt, ahol nemcsak különleges hangszereket lehetett megismerni, hanem bárki kipróbálhatta. Sok képpel!
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.