Kultúra, oktatásKirándulás a hangok birodalmába

2014. március 15., szombat
 

A hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban "Swing matiné és Hangszersimogató" volt március 15-én délután 2 órától.

 

 

Fotók: Damó Adrienn ( VH© )

 


Talán a célközönség számára kissé korai - mármint a jellemzően a kisebb gyerekek "alvóidejére" – szervezett időpont miatt kevesen voltak, ami viszont nem vont le semmit a műsor jó hangulatából.

 

A hangszersimogató egy szabad zenei foglalkozás volt gyerekeknek és szüleiknek. Mint képeinken is látható, interaktív közös játék volt a hangszerekkel. A játékos koncert az együttzenélés és együtténeklés öröme volt, ahol nemcsak különleges hangszereket lehetett megismerni, hanem bárki kipróbálhatta, milyen érzés a különböző ütőhangszereken, furulyán, gitáron és a zenészek saját hangszerein játszani!

Bársony Bálint és zenekara, valamint Korzenszky Klára, a Makám együttes énekesnője nagy szeretettel és rutinnal vezette be a gyerekek a hangok birodalmába.

.

"A zene, a kiapadhatatlan öröm forrása!" – véli Bársony Bálint, aki zenészcsapatával járja az országot, „simogatható" hangszereivel, köztük van dobfelszerelés, afrikai dobok, egzotikus ütőhangszerek, csörgők és csengettyűk, zongora, basszusgitár, nagybőgő elektromos és akusztikus gitárok, szoprán és tenorszaxofon, barokk és népi furulyák.
 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Városi Mezeifutó Diákolimpia 2014

Városi Mezeifutó Diákolimpia 2014

Március 13-án, enyhe, napsütése időben 700 iskolás ált rajthoz Hódmezővásárhelyen. A legjobbak a megyei döntőre mehetnek. Eredmények!
Sikeres szomszédolás

Sikeres szomszédolás

A vásárhelyi Leány Kézilabda Club mind a négy korosztályban - a serdülő, a 2002, a 2004 és a 2005 - indított csapatot. Négy érmes helyezéssel tértek haza.
Vásárhely közelében is gyújtogatott

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.