Kék hírekMagatehetetlen nénit találtak

2014. október 13., hétfő
 
Magatehetetlen nénit találtak

Postai kézbesítők jelezték a rendőrség segélyhívószámán október 13-án a délelőtti órákban, hogy egy idős hódmezővásárhelyi asszonyt jó ideje sem ők, sem a szomszédok nem látták. A helyszínre irányított járőrök szintén csak lehúzott redőnyöket találtak, a néni a csengetésre és kopogtatásra sem nyitott ajtót.

 

 


A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság rendőrei gyorsan előkerítették a 77 éves asszony hozzátartozóját, akinek kulcsaival bejutottak a házba. A nénit az ágyban fekve találták. Kommunikálni nehezen tudtak vele. Az idős asszony önmaga képtelen volt segítséget hívni. A rendőrök mentőt hívtak, akik kórházba vitték. Az egymásra figyelés sikere, hogy nem történt nagyobb baj.

 

Volt már ehhez hasonló eset Vásárhelyen. Igaz, ettől némileg eltérő, mert  két éve egy 86 éves idős néni nem érkezett haza időben és eltűnését, dédunokája jelentette a rendőrségen.

Az első eredménytelen kutatás után szervezett formában folytatták a keresést. 12 rendőr, valamint 5 polgárőr bevonásával átfésülték a Kincses temetőt, ahová az információk szerint sírt gondozni indult. Rövid idő múlva egy kukoricással határolt, forgalomból kieső részen, egy sírhelynél -  másfél napja  - a földön fekve megtalálták az eszméleténél lévő, de igen legyengült nénit. A kiérkezett mentők kiszáradással, sokkos állapotban, az azonnal szükséges ellátást követően kórházba szállították. Itt is a közös összefogás és egymásra figyelés mentett életet.

 

Kapcsolódó cikkünk:

Az utolsó pillanatban találtak rá a vásárhelyi nénire

 

Olvassa el ezt is!

Kis sakkozók nagy meccsei

Kis sakkozók nagy meccsei

A vásárhelyiek népes küldöttséggel, összesen 15 versenyzővel vettek részt Kecskeméten a Négy Évszak versenysorozat őszi fordulóján. Képekkel!
Anyag és forma bűvöletében

Anyag és forma bűvöletében

Volt aki állatfigurákat, volt aki a naprendszer bolygóit formázta anyagba, de volt olyan is, akinek az egyik gyár terrméke indította be a fantáziáját. Sok képpel!
Vásárhely közelében is gyújtogatott

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...