Kultúra, oktatásAnyag és forma bűvöletében

2014. október 12., vasárnap
 

Október 11-én délután meghívott vendégekkel, értékeléssel zárult az idei Kerámia Szimpózium. A Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány és az Önkormányzat együttműködésével ez volt a tizenhetedik szimpózium.

 

 

Fotók: VH

 

 

Idén, az elmúlt évekhez képest ismét jóval többen jelentkeztek, ami jelzi, hogy a kerámiaművészek körében rangot jelent részt venni a nyersanyagot és minden alkotói feltételt öt héten át megteremtő vásárhelyi rendezvényen. A hazai, valamint Csehországból és Franciaországból érkezett 14 keramikusnak feladta a leckét az idei téma, nevezetesen a ’Hód-Mező-Vásár-Hely.’ A négy szó szabadon értelmezhető volt és az előző szimpóziumokon készített alkotásokat ismeretében, a fantáziának semmi sem szabott határt.

 

Mint az a szombati értékelésen elhangzott, és a képeinken is látható, ez a téma megjelölés alaposan feladta a leckét a szimpózium amatőr és professzionális résztvevőinek. Ettől függetlenül közvetlenül és elvonatkoztatva mind a négy szó megihlette az alkotókat. Sok állatfigura mellett, például volt hód a vásárhelyi B. Kovács Emőke jóvoltából. A 'mező' is megjelent egy-egy művet nézve, igaz némileg elvonatkoztatva. Talán a ’vásár’ szóra mozdultak rá a legkevésbé, hacsak nem a néhány gyönyörű formájú kancsót nézzük egy középkori vásár portékáinak.

A ’hely’ szó többféle értelmezésben is megjelent tárgyiasulva. Például a szimpózium megálmodóját és fáradhatatlan szervezőjét, Pannonhalmi Zsuzsa keramikusművészt, Losonc Vára ihlette meg, de szó szerint tágan értelmezte a hely fogalmát Krajtsovits Margit, aki a naprendszer több bolygóját formázta anyagba. Ő volt egyébként a maga 78 évével a rangidős, míg a cseh Eva Pelechova 30 évesen a legfiatalabb alkotó. Ő is és a francia Serge Dos Santos is szívesen kísérletezik. Utóbbi alkotó már másodszor van Vásárhelyen és ezúttal az Alföldi Porcelánygyár egyik terméke indította be a fantáziáját, amikor keze munkája nyomán egy piszoár emelkedett magasabb művészi dimenziókba, létrehozva egy meglepő de befogadható alkotást.

A Kerámia Szimpózium valóban nagyszerű lehetőséget biztosít a kísérletezéshez, amihez sokféle anyag és a szponzoráló vásárhelyi gyárak nyers, vagy félkész termékei is ösztönöznek. 

 

Jó évtizede a Szimpózium résztvevőinek az Alföldi Porcelán Edénygyár Rt., az YMERIS-APTA Magyarország Tűzállóanyag-gyártó Kft., a Szilikátipari és Művészeti Kerámiagyártó Kft., a KERAM PACK-ot, és a világhírű Villeroy&Boch Magyarország Kft. mint szponzor biztosítja az ipari hátteret. Részben ennek is köszönhető, hogy mára nemzetközi hírű lett a Nagy Sándor utcai Kerámia Központ.

 

A Vásárhelyi Hírek megtudta, a Központ egy újabb nagy kiállításra készül. Hamarosan több generáció nagy kedvence, Kovács Margit Kossuth-díjas magyar kerámiaművész, érdemes és kiváló művész alkotásainak reprezentatív bemutatójának helyszíne lesz Hódmezővásárhely.

 
 
B. Szabó Zoltán
 

Olvassa el ezt is!

Gyógyít a gyógyvíz?

Gyógyít a gyógyvíz?

Kevesen tudják, hogy október 12-e az ízületi betegek és betegségek világnapja. Sokan hisznek a termálvizek jótékony hatásában, nem is alaptalanul.
Megnyílt Budapesten a mini Őszi Tárlat

Megnyílt Budapesten a mini Őszi Tárlat

Mozdulni is alig lehetett csütörkön este. A kiemelkedően nagy érdeklődés az Őszi Tárlat egyre növekvő országos hírét és elismertségét jelzi. Képekkel!
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 2. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Folytatás januárban a 10. helyről

Folytatás januárban a 10. helyről

December 19-én este hazai pályán, vereséggel zárta a Budafok ellen a 2025-ös évet a Vásárhelyi Kosársuli felnőttcsapata.
 

És ezt már olvasta?

Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026 Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.
 
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat A Vásárhelyi Önkormányzat a TOP PLUSZ programban december végén kapott 624 millió forintot humánfejlesztési célokra.
 
Emlékezés a 113 vásárhelyi katonára is
Emlékezés a 113 vásárhelyi katonára is

Az 1943. évi szovjet támadás évfordulóján január 12-én koszorúzás volt a Hősök terén álló második világháborús emlékműnél.

 
A vásárhelyi csapat továbbra is a 10. helyen áll
A vásárhelyi csapat továbbra is a 10. helyen áll A Pénügyőr győzelmekkel, a Kosársuli vereségsorozattal. A két csapat ellentétes előjelekkel várhatta az alapszakasz második félidejét.
 
Megnyílt a Mártélyi Szabadiskolát bemutató kiállítása
Megnyílt a Mártélyi Szabadiskolát bemutató kiállítása Mintegy kétszáz alkotást felvonultató kiállítás nyílt szombaton az Alföldi Galériában és Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
 
Várják a javaslatokat
Várják a javaslatokat Jelölés 'Hódmezővásárhely díszpolgára', 'Pro Urbe', valamint 'Signum Urbis Honorantis' kitüntetés adományozására.
 
Nyári gumival hóesésben
Nyári gumival hóesésben A felelőtlenség többszörös bajt eredményez, az emiatt balesetet szenvedő vétlen autósoknak és a kárelhárítást végző tűzoltóknak.