Augusztus 18-án 17 órakor Hódmezővásárhelyen a Fekete Sas Kamaraudvarában Mácsai Pál és Huzella Péter Befogad és kitaszít a világ című Villon-estjét láthatjuk, hallhatjuk.
Az est szövege Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, Mészöly Dezső, József Attila Villon-fordításai. A dallamanyagról tudni kell, hogy csak három dal erejéig a Kaláka, nagyobb rész régi breton dallamok, illetve saját szerzemény felhasználásával állította össze Mácsai Pál és Huzella Péter az est anyagát.
A kissé haramia pózba merevített magiszter Francois keszeg figurája - bő útiköpönyeg, oldalán tőr, sebhelyes lebiggyesztett száj - a Villon-versek legelső 1489-es, nyomtatott kiadásából való kép. A társadalomból kitaszított és lázadó Villon - az elátkozott, sorsüldözött voltában - ne a kor kifejeződését keressük. Sokkal inkább magát a költőt. Meg nem válogatott szavaival, személyes iszonyattal versbe nyögött, egyéni halálfélelmével, könyörtelenül őszinte és példátlanul botrányos cinizmusával. Saját maga igazságával. Francois Villont az eltékozolt ifjúság és a haragvó káromkodással, frivol utalásokkal teli élet poétájának tartják számon. Még ma is aktuális, mondja Mácsai Pál:
Mácsai Pál: Villonn attitűdje adja az örök aktualitását, hiszen hercegekkel ma már nem vitatkozunk, de amit megfogalmaz, az igazság vágya ás a hatalom iránti kétség, örök érvényű.
VH: Mennyiben más az üzenete a 10 évvel ezelőtt, az akkor még az Egyesült Államokban is bemutatott Villon-műsornak.
M.P. Ugyanaz, pontosan ugyanaz! Annyi különbség van csupán, hogy tíz évvel öregebbek lettünk.
VH: Hódmezővásárhely közönsége nagy várakozással néz a csütörtöki Villon est elé.
M.P.: Mi is várjuk, érezhető az érdeklődés. Majdnem kétszázszor játszottuk már, mégis próbákkal készülünk: ezek egyszemélyes darabok, akár Péter dalai, akár az én prózáim: itt nagy a felelősség.
VH: Villon hihetetlenül népszerű volt. Versei szájról szájra, kézről kézre jártak, kocsmákban mondogatták, énekelték őket. Goromba humora, nyers szókimondása éppoly hatásos, mint pontos, olykor rikítóan színezett képei. Csakugyan úgy van, ahogy mondják, ő a középkor első nagy személyes hangú költője. Ma is időszerűnek tartja?
M.P.: A válasz roppant egyszerű: a remekművek mindig időszerűek.
