KözéletLőttek a szúnyogoknak!

2014. június 30., hétfő
 
Lőttek a szúnyogoknak!

Már Vásárhely felett sem hallható a mezőgazdasági repülőgép hangja, a szúnyoggyérítés első üteme pár napja fejeződött be Csongrád megyében.

 

 

 


Országos szinten megyénkben végeztek a legnagyobb területen biológiai és kémiai szúnyoggyérítést a június 23. és június 25. között tartó időszakban. Összesen 17182 hektárt szórtak be a repülőgépek 29 településen, köztük Vásárhelyen. A légi kémiai irtásban mind a 29 település, a földi gyérítésben pedig 15 település volt érintett.

 

Július 2-án, szerdán Eperjes tértségében kezdődik meg a szúnyoggyérítés II. Csongrád megyei szakasza. Emellett megyénkben Szegeden, a Tisza vonalán, valamint Szeged és Makó között, a Maros vonalán végzik el a légi biológiai beavatkozást. A Szatymazról induló repülő célba veszi a Kurca teljes szakaszát is.

 

Olvassa el ezt is!

Házmentő ötlet

Házmentő ötlet

A Vásárhelyen egyre több lakatlanná vált polgárház megmentéséért tesz lépéseket az Önkormányzat. A fiatal 3 gyerekes családokra számítanak.
Erzsébet Kórház – a kezdetek

Erzsébet Kórház – a kezdetek

Július 1-jén az egészségügyi dolgozók Semmelweis Ignác születésnapját ünneplik. Felidézzük a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház múltját.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.