KözéletLezárult az Emlékpontok projekt

2011. november 29., kedd
 
Lezárult az Emlékpontok projekt

Érdekes és az ’56-os események feldolgozásában különlegesnek mondható programban 296 pedagógus irányítása mellett, 1000 diák 3200 történelmi interjút készített el az elmúlt több mint hetven év szemtanúival.

 

 

 

 

 

Budapesten a Terror Házában november 29-én tartott projektzáró rendezvényen elhangzott, ez a gyűjtés jelentősen hozzájárul az 1945 utáni időszak történelemoktatásának megújításához.

 

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter (képünkön)  kedden a Terror Házában, az „Emlékpontok – audiovizuális emlékgyűjtés” című program zárórendezvényén úgy fogalmazott, „a különböző életutak, apró történetek, élmények egy nagy láncba fonódva adják meg az önazonosság élményét.”

A miniszter példával is illusztrálta a gyűjtés jelentőségét, mint mondta, „A különböző életutak, apró történetek, élmények egy nagy láncba fonódva adják meg az önazonosság élményét. Ezért nem mindegy számomra, hogy mi történik egy nyíregyházi, mosonmagyaróvári vagy pécsi családdal. Természetesen egy lisszaboni család története sem mindegy, de ez esetben a nemzeti közösség érzése hiányzik” – emelte ki a miniszterelnök-helyettes. Beszéde végén azt is mondta, „ nap mint nap felmerül, hogy milyen kár, hogy kormányról kormányra mindent újraírunk, de vannak olyan apró szálak, ahol fontos a folytonosság. Ezért köszönöm Bajnai Gordonnak, hogy annak idején felkarolta, támogatta ezt a kezdeményezést, ezt a vállalkozást. Azt kívánom önöknek, hogy miközben nézik ezeket a videókat, vagy akár részeseikként is felelevenítik ezeket az emlékeket, tanuljanak, és tanítsák gyermekeiket, unokáikat”, zárta szavait Navracsics Tibor.

 

Az „Emlékpontok – audiovizuális emlékgyűjtés” című programban az ország minden tájáról 69 középiskola vett részt, köztük makói és szegedi középiskolák. A gyűjtés egy részével bárki megismerkedhet a www.emlekpontok.hu oldalon.

 
 
Selmeczi Dorottya (Bp.)
 

Olvassa el ezt is!

Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.