Kék hírekLeszívták - most megszívták

2017. október 19., csütörtök
 
Leszívták - most megszívták

Hódmezővásárhelyi telephelyeken levő gépkocsikból lopott üzemanyagot két helybéli férfi. A rendőrök elfogták, majd őrizetbe vették a tolvajokat.

 

 

 

 

 


A megalapozott gyanú szerint a tolvajok 2017 szeptemberében és októberében két nyerges vontatóból több mint 150 liter gázolajat tulajdonítottak el. Az egyik gyanúsított 2017. október 14-én egy vásárhelyi áruházból az áruvédelmi eszköz eltávolításával több terméket is ellopott.

A nyomozók rövid időn belül azonosították, előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták a feltételezett elkövetőket. Egyikőjük otthonában üzemanyag tárolására használt kannákat foglaltak le a rendőrök.

A 65 és az 51 éves férfi ellen lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.

A nyomozók a terhelteket őrizetbe vették, majd az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

 

 
 
VH-police.hu
 

Olvassa el ezt is!

Országos vetélkedő Wallenbergről az Emlékpontban

Országos vetélkedő Wallenbergről az Emlékpontban

A hódmezővásárhelyi Emlékpont, a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhely és a zsinagóga adott otthont a regionális fordulónak. Képekkel!
Kirúgták a Délmagyarország sajtószakmai vezetőit

Kirúgták a Délmagyarország sajtószakmai vezetőit

A Délmagyarországnál szerda délelőtt egy értekezleten bejelentették, hogy távoznia kell a lap főszerkesztőjének és az helyettesének is.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.