FélpercesLesz harmadik előadás a Szabadtérin

2013. március 5., kedd
 
Lesz harmadik előadás a Szabadtérin

A hatalmas érdeklődésre tekintettel az István, a király egy újabb előadását hirdette meg a Szegedi Szabadtéri Játékok a nemzeti ünnep napjára, augusztus 20-ra, a korábban a műsorban szereplő augusztus 17-i és 18-i mellett.  

 

 

 

 

Mivel a jó helyekre – a bérleteken kívül – szinte lehetetlenség jegyet szerezni, a fesztivál menedzsmentje úgy döntött: harmadik előadást hirdetnek a darabból. A harmincéves jubileumát ünneplő legendás rockoperát a nemzeti ünnepen, augusztus 20-án is láthatja a Dóm téri közönség.
A rendező, Alföldi Róbert már most kész koncepcióval rendelkezik, Menczel Róbert díszlet-, Nagy Fruzsina jelmeztervezővel, valamint Vörös Róbert dramaturggal alaposan kimunkált színpadi elképzeléseket mutattak be a két szerzőnek. Szörényi Levente és Bródy János teljes egyetértésben fogadták el az izgalmas, kortárs koncepciót.

 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi Mozaik Mozi jövője

A vásárhelyi Mozaik Mozi jövője

Félév múlva akár be is zárhat a Mozaik Mozi, vagy régebbi filmeket vetít.
Schubert és Liszt kedvenc bora is a szekszárdi volt

Schubert és Liszt kedvenc bora is a szekszárdi volt

Március 8-án este a Ginkgo Sas Hotel a vásárhelyieket ismét egy olyan borvacsorára invitálja, amely a kulináris élvezetek teljes tárházát felvonultatja.

 

Magyar Hősök Emléknapja

Magyar Hősök Emléknapja

Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.
Kilenc vásárhelyi érmes helyezés Karlovacban

Kilenc vásárhelyi érmes helyezés Karlovacban

A 28. Croatia Karlovac Open taekwondo versenyen idén is sikerrel vett részt a Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület.
 

És ezt már olvasta?

A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget.