KözéletLépések a két befogadóállomás bezárása érdekében

2016. március 4., péntek
 
Lépések a két befogadóállomás bezárása érdekében

A kormány szerdán tárgyal a déli határ mentén található befogadóállomások bezárásáról - jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője pénteken Mártélyon, a hódmezővásárhelyi közgyűlés kihelyezett ülésén.

 

 

 

 

A testület egyhangúlag döntött úgy, hogy kezdeményezi a nagyfai ideiglenes befogadóállomás bezárását, mert biztonsági kockázatot jelent a környező települések számára.

Lázár János úgy fogalmazott, nincs szó arról, hogy a kormány nagy, állandó befogadóállomásokat létesítsen, ha azonban bevándorlókat kell ideiglenesen elhelyezni, az nem a déli határ közelében történik majd.

A miniszter közölte, a nagyfai táborban több mint kétszáz migráns lakik, többségük illegálisan lépett magyar területre. A környéken élők arról panaszkodnak, hogy a befogadóállomást elhagyók inzultálják az embereket, a tanyákon élők nincsenek biztonságban. A táborban tavaly ősszel fogolyzendülés is volt. (Cikkek a lap alján!)

 

A politikus kitért arra, hogy január-februárban háromezer migráns érkezett Magyarországra, közülük csupán százhatvan vallotta magát szírnek, túlnyomó többségük nem háborús menekült, hanem gazdasági bevándorló.

Többségük a szerb magyar határon keresztül érkezett, de akadtak olyanok, akik Románia felől. Ha a bevándorlási nyomás áttevődik a szerb-román és a román-magyar határra, a kormány kész akár néhány hét alatt a teljes, mintegy 470 kilométeres román határszakaszon a biztonsági határzár kiépítésére - mondta Lázár János. Hozzátette: a kerítés kitűzése, az előkészítő tereprendezési munkák megkezdődtek.

A politikus szerint meg kell vizsgálni, a magyar-szerb határon szükség van-e második kerítésre, utak építésére, hogy az ország védelme folyamatos legyen.

A miniszter közölte, a kormány döntött a hódmezővásárhelyi laktanya megerősítéséről, erőket vezényelnek ide. A bevándorlási nyomás állandósulására akár tízéves távon is fel kell készülni, ezért a honvédelmi tárca tervet készít a laktanya fejlesztésére.

 

A közgyűlésen ismertették a testület február 19-ei, zárt ülésen elfogadott határozatát, amelyben közbiztonsági okokból kezdeményezik a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató által működtetett, kísérő nélküli kiskorúakat befogadó otthon bezárást vagy - ha ez nem lehetséges - hódmezővásárhelyi működésének megszüntetését. Döntöttek arról is, hogy a város közigazgatási területén nem alakítható ki közösségi szállás, őrzött szállás, befogadóállomás, egyéb idegenrendészeti szállás. A közgyűlés nem járul hozzá, hogy Hódmezővásárhelyen a város nyugalmát megzavaró gazdasági bevándorlókat helyezzenek el vagy telepítsenek át kötelező kvóták alapján más uniós országból. 

A határozat leszögezi, az önkormányzat elsődleges feladata saját polgárainak támogatása, ennek terhére a város nem tud szociális juttatást, közfoglalkoztatást biztosítani gazdasági bevándorlóknak. 

 

A közgyűlés ugyanakkor határozott arról is, hogy Hódmezővásárhely, emberiességi szempontokat mérlegelve, kész 2016-ban tízezer euró (több mint hárommillió forint) támogatást nyújtani a menekültek ellátását segítő állami, önkormányzati vagy civil szervezetek számára. 

 

Kapcsolódó cikkeink:

 

Vásárhely segítségét is kéri Algyő

 

Romboltak a migránsok

 

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Idén is van vásárhelyi döntős!

Idén is van vásárhelyi döntős!

Ismét sikerült!  Öt év óta a vásárhelyi diákok az ország legjobbjai. Ezzel a Gregus Máté Szakképző iskola neve, az ott folyó szakképzés országos hírű lett.
Magas a Tisza - sok a belvíz

Magas a Tisza - sok a belvíz

A tetőzés e hét végére várható, Csongrádnál és Mindszentnél kevéssel az I. fokú szint alatti, Szegednél kevéssel az alsó rakpart szintje alatti vízállással.

 

László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 

És ezt már olvasta?

Márky-Zay Péter Brüsszelben
Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

 
Győzött a Kosársuli a Győr ellen
Győzött a Kosársuli a Győr ellen Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.