SportLendületben az utánpótlás

2016. július 22., péntek
 
Lendületben az utánpótlás

A márciusban átadott új budapesti sportkomplexumban, a Tüske Uszodában rendezték július 20-tól az I. Országos Cápa Bajnokságot.

 

 

 

A képen Papp Vivien példaképével

 

 


Valamennyi jelentős hazai egyesület utánpótlás csapata benevezett a rangos versenyre. Mindkét vásárhelyi úszó egyesület ifjú sportolói is rajtkőre álltak és egyéni csúcs mellett érmes helyezés is született.

Oláh Norbert a Hód Úszó Se 12 éves sportolója 200 méter mellúszásban, 2:43,44 -es  idővel harmadik helyezést ért el. Ez az eredmény az új egyéni csúcsa is.

 

14 századmásodperccel éppen csak hogy lemaradt a dobogóról a 11 éves Papp Vivien, aki a Hódmezővásárhelyi ÚSVC sportolója. A 100 méter mellúszás döntőjében óriási egyén csúccsal 1:22,18 mp-el a 4. helyen végzett. A HSÚVC útánpótlás csapat edzője Paku Zoltán.

 

Papp Vivienről a Vásárhelyi Hírekben már többször írtunk. Tavaly novemberben Szarvason a megyebajnoki fordulóban 50 méter pillében bronzérmes lett, idén áprilisban pedig ő is a 21 ifjú sportoló között volt, akik szép eredményt értek el a Vásárhelyen rendezett IV. Hátgerinc Kupán.

 

Július 23-án, a Cápa Bajnokság utolsó napján már a dobogóra is feljutott Papp Vivien. 200 méterd mellen újabb bravúrt hajtott végre 3:55,07mp-s úidőeredménnyel ezüstérmes lett, és egyúttal ez az új egyéni csúcsa is.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Egy osztállyal feljebb - megérdemelten

Egy osztállyal feljebb - megérdemelten

Öt új játékossal, mától Gaál Adrienn vezetőedző irányítása alatt a HLKC megkezdi a felkészülést. A bajnokságot hazai pályán kezdik szeptember második hétvégéjén.
Balázs József a Tankerületi Központ élén

Balázs József a Tankerületi Központ élén

Vásárhely, Makó, Csongrád, Szentes eddigi tankerületeinek, összesen 27 intézménye került a központhoz, az önállóság nagyobb, a működés egyszerűbb lesz.
Hódtói vízpótlás kissé megkésve

Hódtói vízpótlás kissé megkésve

A vízgazdálkodási intézkedési terv a víz elvezetése helyett a helyben tartást, a vizes élőhelyek helyreállítását és a mezőgazdasági vízhasználat átalakítását helyezi előtérbe.
Elfogták a vásárhelyi gyújtogatót

Elfogták a vásárhelyi gyújtogatót

Több, mint 60 tűzet okozott a hódmezővásárhelyi férfi, aki Szegedre járt át dolgozni, és munkába menet kapott ihletet a tűz gyújtására.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.