SportLendületben a vásárhelyi ifi sakkozók

2015. június 14., vasárnap
 

Még mindig tart a sikeres szezon a vásárhelyi ifi sakkozóknál. Öt eseményen vettek részt, amelyek nagy része díjesővel ért véget. Volt ahol a szülőket is a sakktábla elé ültették.

 

 

 

Május 10-én Orosházán az V. Győri Antal Emlékversenyen a 61 fős mezőnyben 3 felnőtt és 4 ifjúsági versenyző vett rész Vásárhelyről, melyen a felnőttek között a legjobb helyezést Tatár Kiss Szabolcs nemzetközi mester ért el 5. helyével.

A 9 fordulós 2x20 perces játékidejű partik befejezése után az abszolút sorrendben – vásárhelyi szempontból – a következő eredmények születtek:

Felnőttek: 5.Tatár Kiss Szabolcs 6,5 pont, 23.Ábrahám Zoltán 5,0, 31.Csúri László 4,5. Ifjúságiak: 41. Bodor Máté 4,0 pont, 55. Lovászi Szabolcs 3,0, 60. Csikós Ádám 2,0, 61. Kovács-Némedi Máté 2,0.

 

Május 29-én a „Tisza-partis Péntek” bajnoki sorozat utolsó versenyét rendezték meg Szegeden az Agórában. A 7 fordulós 2x10 perces játékidejű versenyen „A nem Tisza-partisok” kategóriájában taroltak a vásárhelyi fiatalok, hiszen Megyaszai Balázs (4,5 pont) első, Kis Izabella (4,0 pont) második, míg Márkus Molli (4,0 pont) harmadik helyezést ért el.

Ki kell emelni a még csak óvodás korú Megyaszai Balázs teljesítményét, aki az összevont mezőnyben abszolút 5. helyezést ért el olyan gyerekek mögött és előtt, akik 3-5 évvel idősebbek nála.

 

Május 30-án a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola adott otthont a III. Szőnyi Kupa Meghívásos Ifjúsági és Amatőr Versenynek, melyen a Varga Tamás Általános Iskola és a vendéglátó intézmény tanulói, kiegészülve Tőkés János sakkoktató más iskolákból érkező tanítványaival vehettek részt, továbbá rajthoz állhattak azok a felnőttek és kísérők, akiknek gyermekei a versenyen játszottak. A verseny érdekessége volt, hogy a játékosokat nem életkoruk, hanem a sakkjátékban megszerzett tudásuk szerint sorolták be.

A verseny abszolút győztese a 8 éves Venicz Levente lett, aki Megyaszai Balázs elleni döntetlene mellett, minden partiját megnyerte, így övé lett a díszes Szőnyi Kupa, melyet 1 évig őrizhet.

A 9 fordulós 2x10 perces partik befejeztével a következő végeredmények születtek:

Kísérők (felnőttek) csoportja: 1.Molnár Károly 5,5, 2.Szabó Csaba 5,5, 3.Megyaszai Zsolt 4,0 pont.

 

Kezdők csoportja: 1.Herczeg Viktória (Szőnyi B.) 5,0, 2.Nagy Noel Marcell (Szőnyi B.) 5,0, 3.Szénási Lili (Varga T.) 4,0 pont.

 

Középhaladók csoportja: 1. Balázs Benjámin (Varga T.) 6,0, 2.Patócs Richárd (Varga T.) 5,0, 3.Sándor Csaba (Szőnyi B.) 5,0 pont.

 

Haladók csoportja: 1.Venicz Levente (Németh L.) 8,5, 2.Megyaszai Balázs (Kertvárosi Óvoda) 7,5, 3.Kis Izabella (Szőnyi B.) 6,5 pont.

 

Június 5-én a Kertvárosi Katolikus Általános Iskolában nagyszabású sport- és kulturális rendezvénynapot Focijuniálist tartottak, melynek egyik programja sakkszimultán volt. Négy szimultánozó kisgyermek Megyaszai Balázs, Venicz Levente, Kis Izabella és Márkus Molli egyenként és egyszerre négy táblán, váltakozó ellenfelek ellen vette fel a küzdelmet. Négyen együtt 22 győzelem mellett 2 döntetlent és 2 vereséget értek el.

 

Június 6-án Szegeden Ifjúsági Kupa néven sakkversenyt rendeztek 2000. január elseje után született gyerekeknek. A vásárhelyi ifjúsági sakkozókat a szegedi Régiós Sakkiskolában is tanuló Kis Izabella képviselte, aki a 10 év alatti lányok csoportjában 1. helyezést ért el. A díjakat illusztris vendég a Szegeden élő Lékó Péter nemzetközi nagymester adta át.

A következő időszakban további megmérettetések várnak vásárhelyi sakkozókra. Kis Izabellát meghívták Kisvárdára, a Régiós Sakkiskolák Bajnokságára, Megyaszai Balázs, Venicz Levente és Márkus Molli pedig részt vesz, a június 17 és 24-e között Balatonlellén megrendezésre kerülő Magyar Országos Korcsoportos Bajnokságon.

 

Vásárhely sem marad sakkprogram nélkül, hiszen idén július 6-án indul a Kenguru Panzióban a 3x1 hetes sakktábor, melyre óvodás kortól középiskolás korig várják a sakkozásban jártas és kevésbé jártas fiatalokat. Természetesen a kerti úszómedence idén is erősíti a táborozók jó hangulatát.

 

Olvassa el ezt is!

Ismét eseménydús volt az Egészség- és Bűnmegelőzési Nap

Ismét eseménydús volt az Egészség- és Bűnmegelőzési Nap

Láthatóan valamennyi korosztály nagy élvezettel vetette bele magát az egészség- és bűnmegelőzési nap igazán színvonalas és idén is gazdag programjaiba. Sok képpel!
Kezdődnek a szóbeli érettségik

Kezdődnek a szóbeli érettségik

Véget értek az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák, hétfőn kezdődnek a középszintű szóbelik. Vásárhelyen kétezerkétszázan készülnek.
Ismét elmaradt a győzelem

Ismét elmaradt a győzelem

A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026

Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026

Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.
 

És ezt már olvasta?

A 43. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Kossuth téren
A 43. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Kossuth téren Az országot 2021 óta járó, az előző év legjobb sajtófotóit bemutató vándorkiállítás Hódmezővásárhelyre érkezett.
 
A Kosársuli felugrott a 9. helyre a tabellán
A Kosársuli felugrott a 9. helyre a tabellán A PTE-PEAC-ot fogadta a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 16. fordulójában. a csapat végig uralta a meccset és visszavágott az őszi vereségért.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.