BulvárLegyél rajta - találd meg!

2015. július 9., csütörtök
 
Legyél rajta - találd meg!

Július 11-én, szombaton 9 órától Hódmezővásárhelyen, a Fekete Sas kávézótól indul a Geo - Portya – Selfie. A Hódmezővásárhelyi Gyermekegészségügyért Alapítvány és Hungarian Flyers Kerékpáros Klub aktivistái egy játékra hívja a vállalkozó kedvűeket, akiknek okostelefonja van, és mozogni is szeretnek.

 

 

 

 

A feladat, hogy a szervezők GPS koordinátákat adnak meg Hódmezővásárhelyen, amelyekhez, gyalog, vagy kerékpárral el kell jutni és szelfit kell készíteni, úgy hogy a megadott épület vagy műtárgy látsszon a háttérben. A teljesítés szintideje 4 óra, a részvétel pedig díjmentes. Ehhez előre le lehet tölteni - az akár ingyenes - GPS koordinátákat kezelni tudó térkép alkalmazást.

 

 

A szervezők azokra is gondoltak, akiknek nincs okos telefonjuk, GPS-készülékük. Nekik könnyebben, (térképpel) megtalálható feladatokkal készülnek. Persze azért a szelfihez fényképezőgép kell.

 
A portya végén, a szervezők összehasonlítják az elkészült szelfiket és az általuk készített képeket, így kiderül, hogy a meghatározott helyen jártak-e.

A legjobb képekből album készül ’Így látunk Hódmezővásárhely 2015.’

A témának megfelelően, itt a szombati találkozóhely, a Fekete Sas kávézó koordinátája:

É 46°24'53.4" K 20°18'59.4"

 

Olvassa el ezt is!

Csúcsra járatott kosárlabda tábor

Csúcsra járatott kosárlabda tábor

Kétszer egyhetes turnusokba várták a gyerekeket, akik közül összesen 171-en választották a zömmel NBI-es játékosok által tartott foglalkozásokat.
A rövidebb fékút életet menthet

A rövidebb fékút életet menthet

Az országban már évek óta nagyon sok helyen találkozhatunk csúszásgátló rendszerrel. Vásárhelyen először a piac előtti zebra előtt vonták be az utat a bordó anyaggal.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.