SportCsúcsra járatott kosárlabda tábor

2015. július 8., szerda
 
Csúcsra járatott kosárlabda tábor

Negyedik alkalommal rendezte meg nyári táborát a 2005-2007-es korosztályoknak a Vásárhelyi Kosársuli. Kétszer egyhetes turnusokba várták a gyerekeket, akik közül összesen 171-en választották a zömmel NBI-es játékosok által tartott foglalkozásokat.

 

 

 

 

A program a résztvevők többségének ingyenes volt, csak keveseknek kellett minimális önköltségi díjat fizetni. A fiatalok elsősorban a Kosársuli igazolt játékosai, valamint az előkészítő csoportokban pallérozódó fiúk és lányok közül kerültek ki. A tábor népszerűségét a résztvevők száma mellett az is jelzi, hogy sehol sem hirdették az eseményt, mégis óriási érdeklődés volt iránta. Ráadásul újabb csoportokra is szükség lett volna.

 

Idén először újdonságként több helyszínen helybe mentek a szakemberek: a kis kosarasok többségével saját iskolájukban dolgoztak együtt. A rendezvény a Hódtói Sportcsarnokban, a Kertvárosi Katolikus Általános Iskolában, a Varga Tamás Általános Iskolában, a Klauzál Gábor Általános Iskolában és az SZTE Mezőgazdasági Karának tornatermében zajlottak két héten át.

Mócsai Milán az U12-es együttessel idén országos bajnoki címet szerző edző elmondta: egész évben 5 iskolában tartanak előkészítő órákat alsó tagozatosoknak. Ennek célja, hogy megszeressék a kosárlabdát, majd csatlakozzanak az egyesületi csapataikhoz, ahol bejuthatnak a városi válogatott csapataikba. Ehhez azonban sokat kell dolgozniuk év közben. Ezt az áldozatos munkát szeretnék meghálálni nekik ezekkel a sporttal és más foglalkozásokkal töltött hetekkel.

 

A gyerekek két csoportra bontoták, az iskolákban teljesen ingyen tartottunk nekik kosárlabda tábort. Itt főleg a játék és a tanult elemek alkalmazása volt a fő cél. A másik csoportban a 2005-ös és 2004-es válogatott csapat vett részt Utasi Gábor és Czibere Zoltán vezetésével – emelte ki Vas Péter, a bajnoki alapszakaszt megnyerő vásárhelyi kosárcsapat egyik húzóembere. Hozzátette: nekik ez egyfajta felkészülés volt ez a következő szezonra. Ennek megfelelően sokat is ügyesedtek a srácok a napi két edzésnek köszönhetően.

 
 
Forrás: Vásárhelyi Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Idén már 6 napos lesz a SZIN

Idén már 6 napos lesz a SZIN

Ráadásul nem is akármilyen nyitó nappal kezdődik a fesztivál: a Magyarországon is közkedvelt Scooter koncertezik. Ismét lesz 2 medence, és persze szabadstrand.
Jogsit kaptak a nyolcadikosok

Jogsit kaptak a nyolcadikosok

Hódmezővásárhelyről 20 nyolcadik osztályos diáknak nyílt lehetősége térítésmentesen, AM kategóriás képzésben és vizsgán részt venni.
Indul a buli

Indul a buli

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.