GazdaságLeaszfaltozzák az utat Kútvölgy és Erzsébet között

2019. július 5., péntek
 
Leaszfaltozzák az utat Kútvölgy és Erzsébet között

A Vidékfejlesztési Program forrásaiból 2017-ben nyert 114 millió forintos projekten belül egy 1677 méter hosszú, 4 méter széles útszakaszt építenek meg Kútvölgy és Erzsébet között.

 

 

 

 

 

 

A pályázat tartalmazza még egy erőgép, valamint egy gréder beszerzését is, így a jövőben a külterületi utak karbantartására is lehetőség lesz.

 

A mezőgazdasági területen, a már meglévő zúzalékos utat aszfaltozzák le. Így a két végén aszfaltozott becsatlakozásokkal egyszerűbb lesz az átjárás a települések között.

 

Az 1,7 kilométeres út a beruházás során kap egy 10 centiméter vastag kiegyenlítő kőzúzalék réteget kap, majd 2 réteg aszfaltburkolatot.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Megemlékezés a vásárhelyi zsinagógában

Megemlékezés a vásárhelyi zsinagógában

Országszerte megemlékezéseket tartottak ezekben a hetekben, így Hódmezővásárhelyen is. Európa parlamenti képviselő, és a volt külügyminiszter is jelen volt.

Jön Vásárhelyre a Moszkvai Nagycirkusz szuperprodukciója

Jön Vásárhelyre a Moszkvai Nagycirkusz szuperprodukciója

A Moszkva Cirkusz sztárjai címmel az Eötvös Cirkusz turnéja érkezik. Három napig Hódmezővásárhelyen vendégszerepel egy új cirkusz-show.
Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
Márky-Zay Péter Brüsszelben

Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.