BulvárLázár kifizeti az államnak a kétmilliós hotelszámlákat

2014. május 28., szerda
 
Lázár kifizeti az államnak a kétmilliós hotelszámlákat

A körülbelül 40 közmunkás 8 órás egyhavi nettó minimálbérének megfelelő összeget befizeti a költségvetésnek, miután az Origo pert nyert.

 

 

Képünk illusztráció

 

 

Lázár János nem vesz igénybe utazási költségtérítést, és befizeti a költségvetésnek azt a kétmillió forintot, amelybe a szállás került három utazásán. Az államtitkár az után jelentette ezt be, hogy az Origo részleteket közölt több, eddig nagyrészt titkosan kezelt utazásáról.

“Úgy döntöttem, hogy lemondok a számomra törvényben biztosított utazási költségtérítésekről” - közölte Lázár János egy közleményben, amelyet az után adott ki, hogy egy keddi bírósági tárgyaláson részletek derültek ki eddig nagyrészt titokban tartott utazásairól, amelyeken nagyösszegű hotelszámlák keletkeztek.

A pert az Origo munkatársa indította a Miniszterelnökség ellen, miután a hivatal nem adott részletes tájékoztatást Lázár három utazásáról, ahol összesen közel kétmillió forint volt a szállásköltség. Azt sem árulták el korábban, hogy hányan vettek részt az utakon, a keddi tárgyaláson ugyanakkor kiderült, hogy csupán kétfős delegáció utazott minden alkalommal, tehát Lázár János és egy másik állami tisztviselő osztozott a költségeken.

Egy 2012 november végi háromnapos (tehát vélhetően csak két éjszakát jelentő) angliai utazáson 920 ezer forint volt a szállásköltség, egy tavaly márciusi kétnapos svájci úton 469 ezer forintba, egy tavaly júliusi, szintén kétnapos olaszországi úton pedig 582 ezer forintba került a szállás. Ehhez hasonló nagyságú szállásköltségek még csak megközelítőleg sem szerepeltek más miniszterelnökségi vezetőknél 2012-ben és 2013-ban, pedig többen közülük Lázárral azonos tisztséget viseltek.

Lázár a szerda hajnali közleményében közölte azt is, hogy a “felhasznált két millió forintot rögvest az állami költségvetés rendelkezésére bocsátom”. Azt nem részletezte, hogy ezt hogyan és miből teszi meg, illetve hogy miért fizeti ki a rá nem eső költségeket is. Hozzátette, hogy “az elmúlt két évben a legkevesebbet utazó kormánytagok közé tartoztam”, és megjegyezte: “Örülök, hogy a független magyar bíróságok fontosnak tartják, hogy megismerjék utazási szokásaimat.”

Lázár részleteket nem közölt az utazások körülményeiről, illetve arról, hogy mely szállodákban szállt meg, és hogy miért kerültek ekkora összegbe.

A Miniszterelnökség elleni perben a bíró a keddi tárgyaláson részítéletet is hozott. Kimondta, hogy a svájci és az olaszországi utazások esetében a Miniszterelnökségnek részletesebb tájékoztatást kell adnia arról, hogy Lázár János mit csinált a kiküldetései során, és válaszolnia kell azokra a kérdésekre is, hogy mely szállodákban szállt meg, illetve hogyan alakult a szállásköltség a hotelek és az utazások bontásában. Ez a döntés első fokon született meg, így nem jogerős, a Miniszterelnökség dönthet úgy, hogy fellebbez az ítélet ellen.

A Miniszterelnökség az Origo munkatársának kérdéseit az ügy kezdete óta azzal hárította el, hogy Lázár János a külföldi hírszerzést végző Információs Hivatalt felügyelő államtitkárként vett részt az utazásokon. Az angliai utazásról azért nem született döntés, mert a Miniszterelnökség a per során közölte, hogy erről a kiküldetésről létezik egy minősített irat. A tárgyalás további menete során először az fog eldőlni, hogy ezt miként ismerheti meg a bíró, majd az, hogy a dokumentumból mi hozható nyilvánosságra.

 

Lázár János közleményében hangsúlyozta: az elmúlt két évben a legkevesebbet utazó kormánytagok közé tartozott, ezzel együtt "megtiszteltetésnek tekintem azt a figyelmet, amelyben a média egyes szereplői - most nem részletezendő okból, esetleg megbízásból - részesítenek". Kiemelte, készséggel áll a "független magyar bíróságok" rendelkezésére utazási szokásainak részleteiről.
    Az államtitkár közölte, hogy nagyra becsülve a hírportál "elfogulatlan, objektív és korrekt tájékoztatását, értékelve az átláthatóság és a magyar költségvetés védelme érdekében végzett munkájukat", úgy döntött, lemond utazási költségtérítéseiről. Emellett a három utazáson felhasznált kétmillió forintot a költségvetés "rendelkezésére bocsátja" - tette hozzá.

 
 
VH - origo - MTI
 

Olvassa el ezt is!

Országos bajnok a Kosársuli U11

Országos bajnok a Kosársuli U11

Az eddigi legnagyobb sikerével méltó módon ünnepelheti 20 éves fennállását a Vásárhelyi Kosársuli Sportegyesület.
A legvidámabb barakk főnöke

A legvidámabb barakk főnöke

Az Emlékpont Rendszerváltó portrék – rendszerváltó mondatok sorozatában Kádár János portréját és bukását ismerhetjük meg.

Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.