KözéletLázár János támogatja újabb iskolák egyházi fenntartásba adását

2016. március 4., péntek
 
Lázár János támogatja újabb iskolák egyházi fenntartásba adását

Sikertelen vállalkozásnak nevezte az iskolák fenntartásának és működtetésének az állam és az önkormányzat közötti megosztását Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki támogatja, hogy újabb oktatási intézmények kerüljenek a történelmi egyházakhoz.

 

 

Fotó: MTI

 

 

A miniszter március 4-én Hódmezővásárhelyen, a felújított Kertvárosi Katolikus Általános Iskola átadásán emlékeztetett arra, az alföldi város közgyűlése 2006-ban döntött arról, hogy talán legjobb iskoláját átadja az egyháznak. Ezzel az önkormányzat felelősséget adott át, és felelősséget vár el. Ez a felelősség él a hétköznapokban, az iskolának van gazdája - tette hozzá.

Közben nagyon sok iskola esetében a pedagógustársadalom, sőt talán a diákok és a szülők is úgy érzik, nincs gazdája a bajnak. Az állam messzire van, az önkormányzat nem fenntartó, csak működtet vagy már azt sem - mondta a politikus.

 

Lázár János közölte, ezért bátorítja az oktatási kormányzatot és támogatja a miniszterelnököt abban, hogy a következő időszakban a köznevelés nehézségeinek megoldására még több iskola működtetését ajánlják föl a magyar történelmi egyházaknak. 

Ez korrekt feltételek mellett, a fenntartás vagyoni és anyagi feltételeit biztosítva történhet meg - szögezte le a miniszter.

 

Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök kiemelte, minden igaz iskolának az a célja, hogy a fiatalok ott növekedjenek emberségben, tudásban, kedvességben, bölcsességben.

"A napokban halljuk, hogy egyesek panaszkodnak, hangoskodnak, hogy milyen rossz helyzetben van a köznevelés, közoktatás Magyarországon. De gondoljunk bele, tíz évvel ezelőtt milyen állapotok voltak, és milyen fejlődés ment végbe azóta" - mondta a püspök.

Kiss-Rigó László úgy fogalmazott: természetesen gondok, nehézségek vannak, de éppen az a csodálatos, hogy teljes szabadságban együttműködve minden lehetőségünk megvan arra, hogy jobb legyen az iskola világa.

 

A hódmezővásárhelyi Kertvárosi Katolikus Általános Iskola szomszédságában található, funkcióját vesztett, évekig üresen álló egykori Corvin szakközépiskola épülete 700 millió forintból újult meg, a kormány 600 millió és a Szeged-Csanádi Egyházmegye 100 millió forint összegű támogatásának köszönhetően. A rekonstrukciót követően több évtized után egy épületegyüttesben tanulhat az intézmény jelenleg mintegy félezer diákja.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Átadták a felújított Kertvárosi Katolikus Álatlános Iskola épületét

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Idén is van vásárhelyi döntős!

Idén is van vásárhelyi döntős!

Ismét sikerült!  Öt év óta a vásárhelyi diákok az ország legjobbjai. Ezzel a Gregus Máté Szakképző iskola neve, az ott folyó szakképzés országos hírű lett.
Lépések a két befogadóállomás bezárása érdekében

Lépések a két befogadóállomás bezárása érdekében

Mártélyon, a vásárhelyi közgyűlés kihelyezett ülésén döntöttek: a nagyfai és a vásárhelyi befogadóállomást bezáratnák. A laktanyát jelentősen bővítik .
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.