Kék hírekLázár János megzsarolása terrorcselekménnyel fenyegetés

2011. július 26., kedd
 
Lázár János megzsarolása terrorcselekménnyel fenyegetés

 A Központi Nyomozó Főügyészség terrorcselekménnyel fenyegetés miatt indított büntetőeljárást az ellen a nyugdíjas rendőr ellen, aki a rendvédelmi szervezetek demonstrációi idején megzsarolta Lázár Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét - közölte a hirado.hu kedden.

 

 

 

    Mint írták, a gyanú szerint a férfi azzal fenyegette Lázár Jánost, hogy a gyerekeit sósavval leönti, ha nem vonja vissza a szolgálati nyugdíj szabályainak megváltoztatásáról szóló törvényjavaslatot.
    Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a Híradónak azt mondta: amennyiben valaki a parlament működését oly módon igyekszik befolyásolni, hogy például személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével fenyeget, akkor ez terrorcselekmény bűntettének számít. "Önmagában a terrorcselekménnyel való fenyegetés is egy súlyosnak minősülő bűncselekmény" - tette hozzá a szóvivő.
    Az MTV Híradójának értesülése szerint a nyugállományban lévő férfi szabadlábon védekezik - olvasható a hirado.hu.
    A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője június közepén közölte az MTI-vel, hogy megfenyegették Czerván Györgyöt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárát és Lázár Jánost, a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjét. Fazekas Géza akkor azt mondta: Czerván Györgyöt egy 50 év körüli nyugdíjas rendőr fenyegette meg telefonon. Az eset zaklatásnak minősül, az ügyészség ezzel gyanúsította meg a férfit, a bíróság pedig távoltartást rendelt el.
    Akkor még vizsgálták, hogy ez összefügg-e azzal az esettel, melyben egy ismeretlen levélben fenyegette meg Lázár Jánost és családját.

 

Az előzményekről és a zsaroló elfogásáról írt cikkünk ITT !

 
 
Forrás: MTI
 

Olvassa el ezt is!

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.