KözéletElfogták a fenyegetőt

2011. június 16., csütörtök
 
Elfogták a fenyegetőt

Heteken át diszkréten őrizték Lázár János polgármester házát, mint utóbb kiderült nem ok nélkül.  A HavariaPress információi szerint elkapták azt a férfit, aki a közelmúltban súlyosan megfenyegette Lázár János családját.

 

 

 

 

A Fidesz frakcióvezetőjének 2 és fél és 7 éves gyermekeit név szerint említve fenyegette meg a közelmúltban egy akkor még ismeretlen személy azzal, hogy savval leönti őket. Az ügyészségi nyomozók elfogták a fenyegetőt, akiről kiderült, hogy egy 50 év körüli nyugdíjas rendőr. A férfi ellen más bűncselekmények miatt is eljárások folynak. A hatóságoknak bizonyítékuk is van a fenyegető ellen, a rendőrség ugyanis egy másik bűnügy miatt éppen házkutatást tartott a férfinál, mikor a számítógépén rábukkantak a Lázár-családot fenyegető levélre. A gyanúsított már előzetes letartóztatásban van.

 

fotó: Szilágyi Gergely

 

Olvassa el ezt is!

...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.