GazdaságLázár János kormánybiztosként látja el az NFÜ elnöki feladatkörét

2013. július 27., szombat
 
Lázár János kormánybiztosként látja el az NFÜ elnöki feladatkörét

A Magyar Közlönyben közzétett és 2013. július 31-én hatályba lépő kormányrendelet szerint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget a miniszterelnök irányítja, aki ezt a feladatot a Miniszterelnökséget vezető államtitkár útján látja el, azaz a jövőben gyakorlatilag Lázár János lesz az uniós támogatások kezelésének legfőbb irányítója.

 

 

 

Hosszú huzavona ért véget a döntéssel, a közösségi támogatások irányításáért nem csak az NFM és a Miniszterelnökség csatázott, de anno még a Matolcsy György vezette nemzetgazdasági tárca is küzdött.

 

Az MTI érdeklődésére a döntéssel kapcsolatban a Kormányzati Információs Központ korábban azt közölte: "a magyar állam abban érdekelt, hogy a 2014-2020 közötti uniós támogatási periódus lehívását elősegítő struktúra, és ezáltal a lehívás stratégiája az állam számára eredményesebb, az állam és az állampolgárok számára pedig hasznosabb eredménnyel záródjon, mint a Bajnai Gordon irányításával kialakított, majd minisztersége és miniszterelnöksége alatt üzemeltetett rendszer. Ezeket a szempontokat figyelembe véve alakítja ki és alakítja át a kormány ezt a rendszert".

A kormányrendelet alapján a Miniszterelnökséget vezető államtitkár az európai uniós fejlesztési források felhasználásához kapcsolódó fejlesztéspolitikáért való felelőssége körében összehangolja a központi államigazgatási szervek európai uniós támogatási forrásokból finanszírozott országos szintű fejlesztéssel kapcsolatos tevékenységét, és követelményeket dolgoz ki a támogatáspolitikai intézkedésekhez.

 

Mint ismeretes, Lázár János feladatkörének ezirányú bővítése nem újdonság, hiszen korábban is ő vállalta, hogy a felgyorsítja a bentragadt források kiosztását. Eddig azonban többnyire arról volt szó, hogy az NFÜ csak a jelenleg is futó programokat viszi tovább azért, hogy ott ne történjen jelentős változás. A mostani uniós költségvetési ciklus végéhez közeledve 2013-ban 1500 milliárd forintot, 2014-ben pedig 1700 milliárdot kell lehívni ahhoz, hogy az országot ne érje forrásveszteség.

A kormánybiztos ezt a tevékenységét díjazás nélkül látja el.

 
 
Forrás: MTI - VH
 

Olvassa el ezt is!

Álnéven és hamis címen

Álnéven és hamis címen

Több Vásárhelyen és környékén gazdálkodó is belebukott a kényszer embargóba. Újabb fejlemények az egykori kampányfőnök kettős identitásáról.
Risztov Évának véget ért a VB

Risztov Évának véget ért a VB

Nem indul el a barcelonai vizes vb nagymedencés úszóviadalán a Risztov Éva, vissza kellett léptetni az 1500 méteres gyorsúszás hétfői selejtezőjétől.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...