KözéletLázár János elnézést kért kijelentése miatt

2011. március 20., vasárnap
 
Lázár János elnézést kért kijelentése miatt

Elnézést kért Lázár János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Hódmezővásárhely polgármestere a városi közgyűlésben 2008-ban elhangzott - mint mondta - félreérthető mondatai miatt, amelyekről szombaton került fel az internetre egy hangfelvétel.

Letölthető a teljes jegyzőkönyv ITT!

A politikus hangsúlyozta: a szóban forgó 2008-as hódmezővásárhelyi ülésen nem a szegény emberekről, hanem a "megélhetési politikusokról" beszélt. Lázár János vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: minden mondatért, minden szóért, minden félreértelmezhető kijelentésért vállalni kell a felelősséget akkor is, ha hosszú évekkel ezelőtt és más szövegkörnyezetben hangzott el.

"Ezért szeretnék elnézést kérni Magyarországtól a félreértelmezhető és félreértett mondataim miatt. Szeretnék bocsánatot kérni azoktól, akik a félreérthető fogalmazás miatt úgy érzik, hogy őket megbántottam" - közölte.

Úgy fogalmazott, a Fidesz és a polgári oldal képviselőit az különbözteti meg másoktól, hogy a szavakért vállalják a felelősséget - szemben az elmúlt nyolc évvel.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a nyilvánosságra került, manipulált szövegrészletben nem az emberekről, nem a szegény emberekről, a hátrányos helyzetben lévőkről beszélt, hanem a "megélhetési politikusokról" volt szó, mégpedig akkor, amikor egy 2008. nyári nyilvános ülésen Hódmezővásárhely képviselő-testülete a képviselői vagyonnyilatkozatokról és a települési képviselők vagyoni viszonyairól folytatott le egy - írott szöveg szerint - körülbelül 15 oldalnyi vitát.

Ezt követően a tájékoztatón lejátszottak az említett tanácskozáson elhangzottakból egy részletet. Eszerint Lázár János egyebek mellett a következőket mondta: "én soha nem szégyelltem, hogy mim van, én dolgozok keményen, én abba a miliőbe nőttem föl, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét sem kell szégyellni, az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára, aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér. Azt gondolom, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér. Ezt tudom mondani, annak annyi az élete. Ez az én véleményem egyébként, tehát én ahhoz a mércéhez tartom magam, hogy az ember, ha egyszerű kétkezi munkásember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit. Hogy ha egyetemi ember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit, de akinek a saját társadalmi viszonyaihoz képest semmire nem futotta, semmit nem tudott letenni az asztalra, az ne üljön például a képviselő-testületben. Nagy baj lenne, ha olyan képviselők ülnének, akiknek semmijük nincsen, ezt kell mondjam. Ez helytelen lenne, teszem hozzá, de a jövedelemnyilatkozatok alapján, mint hogyha érdekes dolgok derülnének ki."

A szöveg úgy folytatódik: "Na most még annyit hadd mondjak el önöknek, hogy ugye én bugyuta módon a nagy átláthatóság jegyében nyilvánosságra hoztam a feleségem vagyonbevallását és a fiam bevallását, és az előbb már említettem önöknek, hogy volt akinek a kampányában ezt fölhasználták, kiszámolták, átváltották az euróbetétet, átváltották a svájci betétet, mije van a gyereknek, azt remélem, hogy a hódmezővásárhelyi lányos anyukák legalább ebből a közérdekű tájékoztatásból érzékelték, hogy húsz év múlva jó parti lehet Lázár János Boldizsárból, hogy ha a kamat és a forint-euró árfolyam az jól alakul a következő években." 

A polgármester-frakcióvezető a vasárnapi tájékoztatón ezután elmondta: a bemutatott szövegrészlet egy 15 oldalnyi vita része. A vitában - folytatta - nem volt szó sem a hódmezővásárhelyi társadalmi és szociális viszonyokról, sem egyetlenegy hódmezővásárhelyi vagy magyarországi szegény emberről.

A vita arról szólt, hogy van-e annak helye a hódmezővásárhelyi testületben, aki kétkezi munkásemberként vagy egyetemi tanárként a saját életében nem tudott sikereket elérni, eredményes lenni - fejtette ki, hozzátéve, hogy meggyőződése szerint aki képtelen arra, hogy a saját maga világában helyt álljon, az nem alkalmas a közösség képviseletére. "Sem a helyi, sem az országos politikában nincs azoknak helye, akik megélhetési életcélnak tekintik a parlamentet vagy a helyi képviselő-testületet. A megjegyzésem rájuk vonatkozott, nem másra" - fűzte hozzá.

A nyilvánosságra került szöveg manipulált - mondta a frakcióvezető -, a 15 oldalnyi írott vitából választottak ki két mondatot, a szövegkörnyezetből kiragadva, a magyarázó részt kivágva.

Lázár János megjegyezte, a családja vagyoni viszonyaira vonatkozó részt is meghamisították. "2006-ban az akkori egy szem gyermekemnek (...) a vagyonnyilatkozatát - helyi szinten példa nélkül - nyilvánosságra hoztam, a feleségem vagyonnyilatkozatát is. Ebben euró- és svájcifrank-megtakarítások szerepelnek, és ezeket váltották át, és nevesítették helyi szórólapokon, hogy az én gyerekemnek mennyi pénze van. Az én megjegyzésem e tekintetben erre vonatkozott, és ezt vállalom is" - fejtette ki.

Forrás: MTI
 
Olvassa el ezt is!

Majális Vásárhelyen

Majális Vásárhelyen

A háromnapos vásárhelyi Majális teljes programja.
Holttestet találtak a leégett vásárhelyi tanyaépületben

A Csomorkányi úton lévő ötven négyzetméteres házhoz három járművel vonultak a tűzoltók.
Az országos ranglistán a 4. helyen végeztek

Ismét Baján rendezték meg a Magyarországi Német Általános Művelődési Központban a 9-10. évfolyamosok részére kiírt országos németversenyt.

Húsvét a Kovács-Küryben

Húsvét a Kovács-Küryben

Ünnepi műsorral kedveskedtek az idősotthon munkatársai és az önkormányzat képviselői az intézmény lakóinak.
 
És ezt már olvasta?

Nagyszerű eredmény Londonban
Nagyszerű eredmény Londonban A Nemzetközi Nyílt Poomsae Taekwondo Bajnokságon a vásárhelyi László Alexa is részt vett. A mezőny legnépesebb kategóriájában dobogó lett.
 
Troll szobor a Kása erdőben
Troll szobor a Kása erdőben Thomas Dambo dán újrahasznosító művész készít trollszobrot. Viták kereszttüzében döntöttek arról, hogy 32 millió forintot fordít a város önkormányzata.
 
Már csak az 5-8. helyért folynak a meccsek
Már csak az 5-8. helyért folynak a meccsek A Budafokot fogadta a Hódtói Sportcsarnokban a Vásárhelyi Kosársuli.Tizenkét pontos hátrányból várja a visszavágót az 5-8. helyért zajló rájátszás első körében.
 
A szakmai elkötelezettséget díjazták
A szakmai elkötelezettséget díjazták Április 30-án délelőtt ünnepi díszközgyűlés keretében Mátray Attila–díjjal tüntették ki Rácz-Káté Mónikát sokrétű szakmai tevékenysége elismeréseként.
 
Csomorkány SE sikerek a Vidékbajnokságon
Csomorkány SE sikerek a Vidékbajnokságon Korosztályos Vívó Vidékbajnokság rendeztek Zalaegerszegen. Két aranyérmet nyert Spissák Dalma.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Van miért tartanunk a digitális állampolgárságtól?
Van miért tartanunk a digitális állampolgárságtól? Magyarországon is egyre hangsúlyosabbá válik a digitális állampolgárság fogalma, amelynek célja, hogy ügyeinket gyorsabban, egyszerűbben tudjuk intézni.