GazdaságLázár: az Erste Bank ultimátumot adott

2012. január 31., kedd
 
Lázár: az Erste Bank ultimátumot adott
Az Erste Bank a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak adott válaszában egyértelműen elzárkózott az árfolyamveszteségből eredő kockázat megosztásától, amelyet december végén kért a város – derül ki Lázár János közleményéből, amelyet szerkesztőségünknek eljutattak.




A pénzintézet 2011 decemberében és január 30-án levélben ultimátumot adott: 10 milliárd forint értékű, egyösszegű kötvényvisszaváltás megvalósítása esetén hajlandó változtatni a közte és az önkormányzat között lévő szerződés feltételein.
Ez a 2006-ban kibocsátott, akkor 12 milliárd forint értékű kötvény közel tízéves törlesztésének felel meg – áll a politikus közleményében.
Lázár János szerint az Erste Bank ultimátuma irreális, megvalósíthatatlan. Nincs ma Magyarországon olyan önkormányzat, amely 10 milliárd forint szabadon felhasználható készpénzzel rendelkezik.
A bank, mint a közlemény írja: nyilvánvalóan visszaél erőfölényével a devizaárfolyam ingadozása miatt kiszolgáltatott helyzetben lévő, gyenge önkormányzattal szemben, ugyanazt teszi, mint a lakáshiteleik megnövekvő törlesztőrészleteivel küzdő magyar polgárokkal tette.

A város a hatályos szerződésnek megfelelően megkezdte a 2006-ban kibocsátott kötvény kamat- és tőketörlesztését, sem elmaradása, sem tartozása nincs a bankkal szemben, mindezek ellenére a pénzintézet által adott ultimátum egyértelmű jelzés arra: "a hódmezővásárhelyi polgárok közössége nem partner, hanem adós az Erste Bank számára, akiket nem segíteni, hanem sarcolni kell" – írta Lázár.
Az önkormányzat álláspontja szerint egy egész Európát sújtó nemzetközi pénzügyi válság idején a bankoknak is részt kell venniük a kárenyhítésben, a terhek viselésében, fokozottabban együtt kell működniük ügyfeleikkel annak érdekében, hogy a közöttük lévő üzleti viszony mielőbb és mindkét fél számára elfogadható mértékű veszteség mellett rendeződjön. Ausztriában minden bizonnyal ez így is történik.
Lázár János közölte, a város a február másodiki közgyűlésen azt fogja kérni, hogy a testület soron kívüli sürgősséggel tárgyalja meg a kialakult helyzetet, és alakítsa ki álláspontját, melyre javaslatot tesz.

Mint arról írtunk, a vásárhelyi önkormányzat tavaly december 29-én fordult levélben az Erste Bankhoz, azt kérve, hogy  a 2006-ban zárt körben kibocsátott svájci frank alapú kötvény kapcsán keletkező árfolyamveszteséget osszák meg. Az önkormányzat 2006-ban 694 darab 100 ezer svájci frank névértékű kötvényt bocsátott ki. Az akkor 173,41 forintos árfolyamhoz képest decemberben a svájci frank árfolyama meghaladta a 251 forintot.

Január 27-én az Index azt írta: több száz hódmezővásárhelyi közalkalmazott és köztisztviselő szüntette meg az Erste Bankban vezetett bankszámláját. A tömeges számlazárások december második felében kezdődtek. A hírportált többen is arról tájékoztatták, hogy a polgármesteri hivatalból érkeztek a „kérések” és „ajánlások” minden önkormányzattól függő városi alkalmazotthoz. Hivatali és kórházi dolgozókat, tanárokat és a közműcégek munkatársait is arra kérték állítólag, hogy szakítsanak az Erstével.
A fentiekre Korsós Ágnes címzetes főjegyző írásban reagált. Mint írta „Hódmezővásárhely számlavezetője az Erste Bank. Annak idején, amikor az Erste lett a számlavezetőnk, a munkavállalók részére megadtuk azt a tájékoztatást, hogy a számlavezető bankunknál lévők részére a bér az utalás napján jóváírásra kerül. Ekkor sokan nyitottak egy olyan számlát, amelyet arra használtak, hogy a bérük mielőbb rendelkezésükre álljon. Az Önkormányzat érdekkörében közel 2300 munkavállaló van, közülük mintegy 1200 fő részére utaltunk eddig a számlavezető bankunkon belül. Decemberben azonban megállapodást kötött az önkormányzat a Magyar Államkincstárral, hogy a béreket az idei évtől az önkormányzat normatívájából a Kincstár közvetlenül utalja a dolgozóknak, amely így - függetlenül attól, hogy milyen pénzintézetnél vezet számlát a munkavállaló - minden hónap harmadikáig megérkezik. Ezt követően indult el az a folyamat, amelynek eredményeként sokan bejelentették másik pénzintézetnél meglévő számlaszámukat a bérük arra utalása érdekében, ugyanakkor elindították az Erste Bankban vezetett számlájuk megszüntetését”- írta a főjegyző.  Hozzátette: „Nem tudok arról, hogy bárkinek kötelező lenne a számláját megszüntetni, valószínűleg azok élnek ezzel most, akik elégedetlenek voltak a számlavezetéssel, vagy több számlájuk lévén, megszűnt az az előny, amit az jelentett, hogy az önkormányzat számlavezetőjénél vezették számlájukat".
 

Olvassa el ezt is!

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

Március 14-én és 15-én ünnepségek, programok Hódmezővásárhelyen a Forradalom és Szabadságharc 178. évfordulója alkalmából. Részletes program.
Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

A Wartha Vince-diplomadíjat elnyerő keramikusművészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzetközi Kerámia Központban.
Földesi Zoltán magyar bajnok lett

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat versenyzője a serdülő -60 kg-os kategóriában magyar bajnoki címet szerzett
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.