GazdaságLaoszi delegáció járt Hódmezővásárhelyen

2016. augusztus 2., kedd
 
Laoszi delegáció járt Hódmezővásárhelyen

Európai körútja során Szlovákiából érkezett Magyarországra Bouasone Bouphavanh, aki a laoszi kormány megbízásából a Dél Kelet- ázsiai ország külgazdasági kapcsolatainak lehetőségeiről tájékozódik.  

 

 

 

 

 

 


A jelenlegi kormányban a külföldi befektetésekkel és gazdaságélénkítéssel megbízott Bouasone Bouphavanh (aki 2006 és 2010 között Laosz miniszterelnöke volt) mindegyik országban elsősorban a gazdasági és kereskedelmi életben dolgozó, letelepedett honfitársait keresi fel. Így aztán többek között Szegeden is járt, ahol a Cserepes Soron évek óta kereskedő laosziakkal is találkozott. Dr. Szabó Bálint a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője, - a Cserepes Sori kereskedők képviselője - koordinálta a delegáció programját.

 

A laoszi delegáció tagja volt a 12 európai országot, így Magyarországot is képviselő bécsi nagykövet, aki egyébként kitűnően beszél magyarul, diplomáját a Szegedi Tudományegyetemen szerezte.

 

A tegnapi szegedi és domaszéki látogatás után az éjszakát Hódmezővásárhelyen, a Ginkgo hotelben töltötték, majd a délelőtt folyamán a delegációt fogadta Kószó Péter alpolgármester.

Az udvariassági látogatáson is kiderült, a laosziak keresik azokat a közös kapcsolati pontokat, amelyek a magyar-laoszi gazdasági együttműködésnek további lendületet adna - tájékoztatta Szabó Bálint a Vásárhelyi Híreket.

 

Laosz gazdasági fejlődéséhez elengedhetetlen a nyitás, hiszen az elmúlt évtizedek háborús viszonyai miatt sokat szenvedett a 6,7 millió főnyi lakosság nagy része. A legtöbb fejlődő országhoz hasonlóan Laosz is a fiatalok országa a 19 éven aluliak a lakosság felét teszik ki, de például az egy főre jutó nemzeti össztermék alig éri el a magyar szint 8 százalékát. Azt is érdemes megjegyezni, hogy Kína után a laoszi a második leggyorsabb ütemben növekvő GDP a régióban.

 

A magyar kormány idén is több milliárd forinttal járul hozzá a két ország közötti együttműködés erősítéséhez. (Ennek megtérülése azonban még elég távoli cél).

A gazdasági és kereskedelmi lehetőségek keresése mellett, a magyar–laoszi kapcsolatokban korábban meghatározó volt a laoszi diákok felső szintű magyarországi képzése. 1975 és 1990 között mintegy 200 laoszi fiatal szerzett diplomát hazánkban, közöttük jelentős számban agrár-felsőoktatási intézményekben. Tekintettel az oktatási együttműködés rendkívül kedvező tapasztalatára a magyar kormány, 2014-2016. közötti évekre, évi 15 ösztöndíjat ajánlott fel Laosznak.

 

2015-17 közötti időszakban Laosz kiemelt partnerországa a magyar Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés tevékenységnek.

 
 
B.Sz.Z
 

Olvassa el ezt is!

Egészségügyi kockázat az is hogy meglógnak

Egészségügyi kockázat az is hogy meglógnak

Jellemző a rühesség és a tetvesség, súlyos fertőzés csak elvétve fordul elő. A határon szolgálatot teljesítőke, a migránsokkal közvetlenül érintkezőkre is figyelemmel kell lenni.
Idén is fesztivál a javából

Idén is fesztivál a javából

Több, mint hatvan kiállító gasztronómiai és vásári kínálata, köztük mintegy harminc pincészet várja a vendégeket augusztus 18. és 21. között a XII. Bor és Pálinkafesztiválon Hódmezővásárhelyen.

...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.