Kék hírekLakásbetörés Tarjánban

2016. október 21., péntek
 
Lakásbetörés Tarjánban

A tarjáni városrészben egy lakóházba törtek be, de a vásárhelyi nyomozók gyorsaságának köszönhetően zsákmányuknak csak alig egy órán át örülhettek.

 

 

 

 

 

 

 

A két 17 éves fiatal október 20-án 3 óra körül jutott be a tarjáni városrész egyik lakóházába. A feltételezett elkövetők átkutatták a házat, majd onnan orsós horgászbotot, mikrofont, LCD televíziót, mobiltelefont, keverőpultot, zenelejátszót, webkamerát és erősítőt tulajdonítottak el.

 

A hódmezővásárhelyi nyomozók a bejelentést követő egy órán belül elfogták a cselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két helybéli fiatalt. A terhelteknél tartott házkutatáskor a rendőrök az ellopott vagyontárgyakat lefoglalták.

 

A gyanúsítottak kihallgatásuk során elismerték a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését. Ellenük lopás miatt indult eljárás. A nyomozók a lefoglalt műszaki cikkeket visszaadták a tulajdonosoknak. 

 
 
VH-police.hu
 

Olvassa el ezt is!

A szabadság ára - kettétört életek

A szabadság ára - kettétört életek

Nemcsak a mai fiatalok, de az idősek is sok újdonságot, új részletet ismerhetnek meg a hódmezővásárhelyi forradalmi eseményekről, illetve a megtorlásokról. Képekkel!
Elárulják a fülei

Elárulják a fülei

Ha sürgősen nem csinál velük valamit, tuti lebukás lesz, de ezt szeretné a rendőrség is. A tolvaj különös ismertetőjele, szétálló fülei.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 

És ezt már olvasta?

A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 
Pláza épülhet az Aldi mellett
Pláza épülhet az Aldi mellett A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.