SportKüzdelmes asszók

2014. június 5., csütörtök
 
Küzdelmes asszók

Május 31-én és június elsején rendezték Budapesten a serdülő korosztály legrangosabb hazai versenyét, a Magyar Bajnokságot, valamint Győrben, a III. ETO Park Győri Kupát, felnőtt szabadidős, három fegyvernemes vívóverseny. Mindkét versenyen indultak vásárhelyi tőrvívók.

 

 A képen Horváth Noémi és Bereczki Réka

 

A serdülőknél szombat az egyéni versenyszám napja volt, a Csomorkány SE versenyzői közül öt fiú (Kotormán Viktor, Makó András, Miskolczi Tamás, Nyerges Péter és Tóth Gergely) és három lány (Dratsay Katalin, Varga-Tóth Blanka és Varsányi Gyöngyi) lépett pástra. A selejtező csoportkörből valamennyi lány továbbjutott, míg a fiúknál ketten is „elvéreztek”, így a 32-es főtáblán három-három vásárhelyi vívhatott tovább. A fiúk közül Makó András a csoportkörben mutatott kiváló teljesítménye okán kiemeltként rögtön a legjobb 16 közé került, míg az odajutásért Miskolczi Tamásnak és Tóth Gergelynek is vívnia kellett, ami végül csak az utóbbi vívónak sikerült.

Következhettek a nyolcas döntőbe jutásért vívott asszók, amik után a két még versenyben lévő fiú közül egyedül Makó András léphetett tovább, így már biztos volt, hogy a Csomorkány SE nem marad érem nélkül. A negyeddöntőben Makó András ellenfele azonban jobbnak bizonyult, így az eredményhirdetéskor a vásárhelyi vívó nyakába a 7. helyezésért járó érem került.

A lányok a táblán mindannyian vereséget szenvedtek, így számukra a verseny sajnos hamar véget ért.

A vasárnap csapatversenyen a Makó, Miskolczi, Tóth és Kotormán összeállítású csapat az előbb az elődöntőt, majd a bronzcsatát is elveszítette, így végül az induló tíz csapat között a 4. helyet szerezte meg. A lányok Dratsay, Varga-Tóth és Varsányi összeállításban vívó csapata pedig a 8. helyen zárta a bajnokságot.

 

Győrben szombaton zajlottak a felnőtt szabadidős verseny küzdelmei. A szép számú mezőnyben öt vásárhelyi versenyző - Bereczki Réka, Horváth Noémi, Kádár Kitti, Ménesi Zsolt és Sápi Ferenc - indult a tőrözők viadalán. A férfiaknál Ménesi Zsolt és Sápi Ferenc is a nyolcad döntőig jutott, ahol nagyon szoros asszókat vívtak, de veszítettek, így számukra a verseny befejeződött. A női mezőnyben viszont két vásárhelyi hölgy is a nyolcas döntőig verekedte magát, ahol végül Horváth Noémi a 6., Bereczki Réka pedig a 8. helyet szerezte meg.

 

A Csomorkány SE versenyzőinek eredményei

Serdülő Magyar Bajnokság

Fiúk:

  7. Makó András

15. Tóth Gergely

17. Miskolczi Tamás

31. Kotormán Viktor

35. Nyerges Péter

 

Lányok:

17. Dratsay Katalin

19. Varsányi Gyöngyi

23. Varga-Tóth Blanka

 

Csapatok: 

4. Csomorkány SE (Makó, Tóth, Miskolczi, Kotormán) 

8. Csomorkány SE (Dratsay, Varsányi, Varga-Tóth)

 

III. ETO Park Győri Kupa 

Férfiak: 

  9. Sápi Ferenc

11. Ménesi Zsolt

 

Nők: 

6. Horváth Noémi

8. Bereczki Réka

 

Olvassa el ezt is!

A cél tudatos

A cél tudatos

A Környezeti Információs Központ és a Zöld Kapocs Oktatóközpont lelkes csapata ismét egy jópofa, sok gyereket megmozgató programot állított össze. Képekkel!
Erőfelmérés az Aquatlon OB-n

Erőfelmérés az Aquatlon OB-n

A Hód-Triatlon SE négy kategóriában nevezett be versenyzőket. A nagyszámú résztvevő miatt egy -egy versenyen akár hatvanan is rajthoz álltak.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.