Kultúra, oktatásKutatók Éjszakája sikerrel és sikerélménnyel

2011. szeptember 24., szombat
 
A vásárhelyi kar laborjában végzett kísérletek eredményét az alkalmi kutatók haza is vihették, de az már az ő titkuk marad, hogy a saját kezűleg végzett kísérleteik mennyire voltak sikeresek.

 

Nézze meg videó összeállításunkat ITT!

 

 

 

 

Talán a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának szervezői sem számítottak arra, hogy a Kutatók Éjszakájának  legnagyobb sikere, egy viszonylag speciális természettudományos terület lesz. Ugyanis kicsinek bizonyult az a laboratórium, amelyben az állatpreparálás elméletével és gyakorlatával ismerkedhettek a Kutatók Éjszakájának résztvevői. Igaz ettől lett, mint az képeinken is látható, valamiféle bensőségesebb műhelymunka hangulat, amelyben a több generációból összetevődött alkalmi kutatók egészen közelről megismerhették a tartós és esztétikus állatpreparátumok sok figyelmet, türelmet követelő munkafolyamatait. „Ez már majdnem művészet”, mondta egy fiatal lány az előadást követően, miután egy madár preparálásának minden fázisát végig nézte.

 

Hasonlóan sokan voltak a növényszaporítási kísérleten, ahol az érdeklődők Monostori Tamás és Lantos Ferenc segítségével, könnyen szaporítható dísznövényekből saját maguk készíthettek úgynevezett mikroszaporításos tenyészeteket illetve hagyományos szaporítási műveleteket csinálhattak végig. Mivel ezeket a növényeket üvegben, illetve cserépben haza is vihették, az már az ő titkuk marad, mennyire voltak sikeresek a saját kezűleg végzett kísérleteik.

 

„A koszorúk felső pereme alól kiindulva vezetjük a mérőszalagot az ágak külső görbületén az ághegyek végéig. A cm-ben mért átlaghosszúság egynegyede a pontérték. A tized centiméter pontossággal kiszámított átlaghossz adja a lapáthossz pontszámát. A koszorúk a középvonalban körbemérjük, az esetleges beöblösödéseket meghúzott mérőszalaggal áthidaljuk. Az átlagkörméret centimétereinek száma a pontszám. Ehhez jön a tömeg és a szín után kapható pontszám.” A különleges mérés procedúrája a trófeabírálat, amelyet Pappné Nagypál Judit mutatott be, többek között egy dámszarvas agancsán. A nem hétköznapi és kevésbé ismert bírálati eljárásoknak nagyobb a tétje mint gondolnánk, hiszen a trófeák nagysága és egyéb jellemzői alapján fizetnek több tíz-, és százezer forintot, nem egy esetben milliót is meghaladó összeget a hazai és külföldi vadászok. Viszont az így meghatározott trófeák, nemzetközileg elfogadott „passzusa” hitelesíti a vadászsikert. Ezekről is szó volt a Kutatók éjszakájának szintén nagy számú érdeklődőt vonzó előadásán.

 

Az est folyamán, célzó készségét is bárki kipróbálhatta, a Mezőgazdasági Kar nyílt napjairól jól ismert lézeres lövészeten, egy a természetet hűen imitáló virtuális vadászaton. Aki akarta a Kutatók Éjszakáját még megspékelhette egy kis fejtörővel: növény- és rovarismereti teszttel, állatfelismerő játékkal. A vásárhelyi Mezőgazdasági Karra látogatók a végén ajándékcsomagot kaptak.         

 

Olvassa el ezt is!

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.