Kultúra, oktatásKülönleges zenei élményt ígérő est

2011. június 20., hétfő
 
Különleges zenei élményt ígérő est

Hódmezővásárhely szülötte, Bálint János nemcsak kiváló előadóművész, de nagy hozzáértéssel készít fuvolaátiratokat a zenetörténet más hangszerre komponált híres műveiből. 25-én este Vivaldi Négy évszak című művének átiratában is gyönyörködhetünk.

 

 

 

 

A művész a Vásárhelyi Híreknek elmondta, különösen örömteli lesz számára a hétvégi „hazai” fellépés, mert éppen ezen a héten ünnepli 50. születésnapját. Hozzátette, attól is különleges lesz a Testvérvárosok Találkozójának gálahangversenye, mert Vásárhelyen először lép fel zenekari kísérettel.

A június 25-i koncert műsoráról kérdezve, elmondta, a Liszt Ferenc Kamarazenekarral a barokk zeneirodalom legjelentősebbnek tartott Bach hat Brandenburgi versenyművéből kettőt adnak elő, először az ötödiket, majd a harmadikat. Ez egyébként műsorváltozást jelent, hiszen eredetileg a hatodik szerepelt, de mint mondta, a koncert második részében Antonio Vivaldi fuvolára átírt Négy évszakához jobban illeszkedik a III. Brandenburgi verseny.

Bálint János nemcsak kiváló előadóművész, de nagy hozzáértéssel készít fuvolaátiratokat a zenetörténet más hangszerre komponált híres műveiből. 25-én este Vivaldi Négy évszak, című művének átiratában is gyönyörködhetünk. Ez a versenymű-ciklus még a hegedűsöknek is sok nehézséget okoz mind technikailag, mind előadás szempontjából.

 

 

Hódmezővásárhelyen, a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános iskola diákja volt. Itt kezdte zenei tanulmányait: zongorázni és fuvolázni tanult. 1975-ben felvételt nyert a szegedi Zeneművészeti Szakközépiskola fuvola szakára, ahol Dr.Sebestyén István és Lars Zoltán volt a tanára. 1979 és 1984 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait Kovács Lóránt irányításával. 1980-ban került a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarához, amelynek 1984 és 1991 között a fuvolása volt. 1984-ben az olaszországi Anconában rendezett nemzetközi fuvolaversenyen első helyezett lett, és elnyerte a város nagydíját is. Ennek kapcsán 1985-ben meghívást kapott Ferrarába, ahol nagy sikerrel szerepelt az Aterforum Fesztiválon. 1986-ban elnyerte a Cziffra Alapítvány ösztöndíját. 1990-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Fősikola Szegedi Tagozatának adjunktusa. Az olaszországi rovigoi akadémia vendégprofesszora. Magyarországon rendszeresen szerepel koncerteken és a rádióban, valamint folyamatosan kap külföldi meghívásokat. 2008-ban Liszt Ferenc-díjat kapott.

Bálint János a zenélés mellett oktat is: tanított a római Respighi Akadémián, a Szegedi Zeneművészeti Főiskolán, a budapesti Zeneakadémián, az imolai Incontro Col Maestro magánakadémián, 2003-tól, jelenleg is a Detmoldi Zeneművészeti Főiskolán dolgozik.

 

Olvassa el ezt is!

Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.