KözéletKözgyűlési téma volt a tó terve

2015. március 8., vasárnap
 
Közgyűlési téma volt a tó terve

A városrehabilitáció keretében tovább fejlesztik a hódmezővásárhelyi Népkertet, a lakossággal folytatott e-konzultáción a legtöbben tó és szabadidőpark létesítését támogatták - hangzott el a városi közgyűlés pénteki ülésén.

 

Képünkön a Kossuth egykori előtere

 

A Kaszap és a Tóalj utca kereszteződésében az egykori Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola épületét hatékonyan felújítani már nem lehetett, ezért elbontása után lehetőség nyílt a terület újrahasznosítására. Erre a környékre tervezik kiépíteni a szabadidőparkot és a tavat.

 

A közgyűlésen résztvevő Lázár János, a térség országgyűlési képviselője, Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta: egykor a város tervezői ezt a részt rekreációs blokknak szánták, ahová az emberek felfrissülni, kikapcsolódni jártak. "Nagyon helyes, ha az ország városaiban népkertek létesülnek" - mondta. Hozzátette, hogy ma az élethez a bevásárlás is hozzátartozik, de ez Hódmezővásárhelyen teljesült is, hiszen a területen bevásárlóközpontok is vannak és a kikapcsolódás, valamint a bevásárlási funkció összekapcsolódik.

 

Lázár János közgyűlési hozzászólásában javasolta a népkert kibővítését, hiszen nem véletlen, hogy itt van a város legkorszerűbb játszótere, futópálya, sétálásra alkalmas terület és a fürdő is. A város polgáraival folytatott konzultációból pedig beigazolódott, hogy vissza kell adni a területet a természetnek.

A térség országgyűlési képviselője szerint az a nagyáruházi kultúra már túl van a csúcspontján, ami létrehozta annak idején a hódmezővásárhelyi bevásárlóközpontokat. Átalakulóban vannak a fogyasztói szokások, és részben a szabályozás is. "Ha azt nézem, hogy az adópolitika és a jogszabályi környezet alapvetően a kisebb üzleteket, a hazai kis és középvállalkozásokat támogatja, akkor ebből nyilvánvalóan következik, hogy a nagyáruházak túl vannak a zeniten" - mondta.

A másik fontos szempontnak nevezte, hogy az időjárás-változás azon tendenciája, ami az elmúlt, 20-25 évben látható, nem teszi könnyűvé a nyarakat. Az egyre forróbb időszakok is indokolják, hogy a városban a zöld terület növekedjen és elviselhetőbb legyen a klíma. Ugyanakkor fontos, hogy az emberek a kikapcsolódásra szánt idejüket minőségi helyszínen tudják eltölteni - tette hozzá Lázár János.

 

Olvassa el ezt is!

Időutazás a színpadon

Időutazás a színpadon

Különleges és szívet melengető tanévzáró műsor megvalósításához kér segítséget az 50. tanévét ünneplő vásárhelyi Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola.
Zöldet kapott a kishomoki csatornázás

Zöldet kapott a kishomoki csatornázás

Orbán Viktor aláírásával elhárult minden akadály, a Hódmezővásárhely szennyvíztisztítása és Kishomok városrészének szennyvízcsatornázása című projekt megvalósítása elől.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...