KözéletKözel kétezer fertőzött volt eddig Vásárhelyen

2021. március 3., szerda
 
Közel kétezer fertőzött volt eddig Vásárhelyen

Kiderült, hogy a települési szintű Covid-adatokról létezik adatbázis, ennek gazdája a Nemzeti Népegészségügyi Központ, és az adatok közérdekű adatok, amelyek megigényelhetők.

 

 

 

 

 

 

 

A K-Monitor elnevezésű civilszervezet kérésére most kiadták a 2020. március 4. és 2021. február 14.-e közötti településekre lebontott listát.

Hódmezővásárhelyen 1965 koronavírusos beteget regisztráltak.

 

Tavaly szeptemberben a Vásárhelyi Hírek érdeklődésére több háziorvos név nélkül elmondta, a körzetükben 3-4 pozitív esetről volt tudomásuk. Ugyanakkor Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora az ATV-ben elhangzott nyilatkozata szerint, nagyjából hússzor annyi lehet a valódi betegszám, mint ahány igazolt fertőzöttet számon tartunk itthon.

 

A most megjelent adatsor szerint összességében a fertőzöttek számával a középmezőnyben helyezkedik el Vásárhely. A 40 ezer lakoshoz viszonyítva 4,4 %.

 

Azonban aki esetleg elbagatelizálná ezt a számot, érdemes tudni, hogy az influenza vírussal ellentétben a covid19-nek nagyon sokféle tünete van, korosztálytól függetlenül a krónikus betegségben szenvedőkre pedig különösen veszélyes, leggyakrabban a tüdőt támadja meg, amely mint a híradásokból tudjuk, gyakran végzetes. (Ezen a héten 15 ezret elérte az elhunytak száma. Március 3-a: 15324 elhunyt.)  

 

A településekre lebontott táblázat megnézhető ITT!

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 29. hét

Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 29. hét

"Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
Új trend a dupla menetrend

Új trend a dupla menetrend

Két hétig mindenki számára ingyenesek az új helyi buszjáratok Hódmezővásárhelyen. A Volánbusz változatlanul üzemelteti a helyi járatait.
Régészek a nyomvonalon

Régészek a nyomvonalon

A Tornyai János Múzeum régészeinek eredményei újabb apróbb mozaikokkal gazdagították a Hódmezővásárhely múltjáról alkotott ismereteket.
Diákok Őszi Tárlata 2020-21- Díjazottak

Diákok Őszi Tárlata 2020-21- Díjazottak

Az online térben megrendezett Diákok Őszi Tárlatára különösen magas volt az érdeklődés az általános iskola alsó tagozatos diákjai és a középiskolások körében. Díjazottak névsora.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.