Kultúra, oktatásKözel 20 ezren voltak a SZIN ingyenes 0. napján

2013. augusztus 21., szerda
 
Közel 20 ezren voltak a SZIN ingyenes 0. napján

Augusztus 20-án, ingyenes 0. nappal startolt a SZIN. Soha ennyi féle korosztály még nem képviseltette magát a fesztiválon, hiszen a programstruktúra úgy lett összeállítva, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelő kikapcsolódási lehetőséget.

 

 

 

 

A nap csúcspontja az Edda volt, de óriásit zenéltek Marót Vikiék és a JATE Klub Stage Dj-i, melynek köszönhetően hajnali 4-ig tartott az önfeledt szórakozás. A Szegedi Ifjúsági Napok 0. napján közel 20 ezren voltak. A lendület pedig nem áll meg, hiszen ma folytatódik a fesztivál az 1. nappal. Jön többek között a Tankcsapda, Ganxsta Zolee és a Kartel, a Hősök, a Road, illetve a Paddy and the Rats is.

 

Elstartolt a SZIN augusztus 20-án. Az ingyenes 0. napra nem csak a fesztivál rajongókat, hanem minden szegedit és városba érkezőt vártak a szervezők. A kis gyermekektől a nagyszülőkig mindenki kíváncsi volt, milyen is az igazi SZIN élmény. A gyerekeket ugrálóvár, a Szegedi Vadaspark jóvoltából állatsimogató, kézműves foglalkozás, valamint bábszínház szórakoztatta. A tudomány iránt érdeklődők a Jövő Hídja rendezvénysorozat keretében érdekes bemutatókkal találkozhattak, a nap folyamán pedig filmvetítés, színházi előadások és számos koncert szórakoztatta a közönséget. A nap csúcspontja az Edda koncertje volt, akik bebizonyították ismételten, mitől tud egy csapat ennyi éven át sikeres lenni. Az Edda koncert után jöttek Marót Vikiék, akik a fesztiválozók egyöntetű véleménye alapján óriásit zenéltek. A buli természetesen itt nem állt meg, hiszen jöttek a hajnali hangulatért felelős zenekarok és Dj-k. A JATE Klub Stage Dj-i olyan hangulatot varázsoltak, hogy úgy tűnt, a bulinak soha nem lesz vége. A Szegedi Ifjúsági Napok ingyenes 0. napja hajnali 4-kor zárt, amelyen közel 20 ezren voltak jelen. Az augusztus 20-i nap problémamentesen lezajlott, köszönhetően a kiemelt biztonsági intézkedéseknek és a fesztiválozók maximálisan korrekt, fegyelmezett hozzáállásának.

 

A lendület természetesen nem áll meg, hiszen ma folytatódik a fesztivál az 1. nappal. Jön többek között a Tankcsapda, Ganxsta Zolee és a Kartel, a Hősök, a Road, a Magashegyi Underground, a Pál Utcai Fiúk, illetve a Paddy and the Rats is.

 

Olvassa el ezt is!

Szinte biztos, hogy az ember okozza a felmelegedést

Szinte biztos, hogy az ember okozza a felmelegedést

A dokumentumot kidolgozó szakértők alapvetően elutasították a szkeptikusok gyakran hangoztatott állítását, miszerint a felmelegedés üteme az utóbbi időben lelassult volna.
Hazaérkezett a KFOR 8. váltása

Hazaérkezett a KFOR 8. váltása

A KFOR nyolcadik váltásának állományát nagyrészt az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi művelettámogató műszaki zászlóalj és a dandár hajdúhadházi helyőrségének katonái alkotják. Képekkel!

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.