GazdaságKötelező a zárt tartás hogy ne legyen nagyobb a baj

2016. november 12., szombat
 
Kötelező a zárt tartás hogy ne legyen nagyobb a baj

Európa több országában találták meg már vadon élő madarakban is a magyar baromfi állományokban megbetegedést okozó madárinfluenza törzset.

 

 

 

(Képünk illusztráció)

 

 

 

A madáinfluenza helyzet rosszabodik Magyarországon, ez pedig hatalmas károkat okozhat a hazai baromfiágazatnak. Azóta már Németország és Ausztria is értesítette az EU Bizottságot, hogy több száz vadmadár elhullását észlelték – jelentette a Nébih.

 

Az elhullott madarakból azonosított vírus nem azonos a régebbivel, hanem a H5N8 vírus, amelyet nemrég Hollandia egy vízi szárnyasból mutatott ki, de hasonló bejelentést tett a vadmadarakra vonatkozóan Lengyelország, Dánia, Horvátország és Svájc is.

November 10-én hazánk teljes területére elrendelték a baromfik fedett helyen történő etetését és itatását a madárinfluenza miatt.

A takarmányt is zárt helyen kell tartani, hogy ne férjen hozzá idegen állat. Tegnap újabb megbetegedést észleltek a Bács-Kiskun megyei Kiskunmajsán. A H5N8 vírustörzs a baromfiállományokra veszélyes, emberi megbetegedést eddig nem okozott. Az 1 hete kimutatott madárinfluenza-vírus miatt már hét ország tiltotta meg a magyar baromfiexportot.

 

„Kiskunmajsán egy kacsaállományban találtuk meg ugyanazt a H5N8 madárinfluenza-törzset, amelyet Tótkomlóson is, ennek következtében az állatállomány leöléséről kellett gondoskodni, és a 3 és 10 km-es sugarú körben védő- és megfigyelési körzet került felállításra. A körzeten belül tilos az élő állatok és állati termékek szállítása, ez alól csak az állategészségügyi hatóság adhat kivételt, engedélyt. Mivel a madárinfluenzát vadmadarak terjesztik, a vonulási időszak pedig nem ért véget, ezért országos főállatorvosi határozatban el kellett rendelni, hogy valamennyi, Magyarország területén tartott házi madarat csak zártan, fedett módon szabad etetni és itatni, illetve a takarmányt zártan kell tárolni” – közölte a Hír TV-vel Bognár Lajos országos tiszti főállatorvos.

 

A legfrissebb hírek szerint november 11-én madárinfluenza-vírus jelenlétét mutatták ki egy pulykatelepen a németországi Schleswig-Holstein tartományban, Lübeck-Travemünde térségében. 

 

Az Európai Bizottság felhívta valamennyi tagállam hatóságának a figyelmét, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket és hívja fel az állattartók figyelmét, hogy tegyék a meg a megfelelő óvintézkedéseket.

 

 
 
VH-NÉBIH
 

Olvassa el ezt is!

Hódmezővásárhely szellemi kincse, büszkesége

Hódmezővásárhely szellemi kincse, büszkesége

Most 20 éve hunyt el Hódmezővásárhelyen Kárász József Pro Urbe díjas író, Hódmezővásárhely Díszpolgára.
Ennivaló receptjeink - Pekándiós csokoládé cookie

Ennivaló receptjeink - Pekándiós csokoládé cookie

Egy hétig lezárt dobozban eláll, lehet hogy utána is, „de valaki mindig megeszi”, így baromi nehéz rájönni mi a max. határidő az eltarthatóságában.
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
Márky-Zay Péter Brüsszelben

Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli a Győr ellen
Győzött a Kosársuli a Győr ellen Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.