SportKosártorna Vásárhelyen

2013. június 25., kedd
 
Kosártorna Vásárhelyen

3 nemzet 12 kosárcsapata játszott hétvégén Vásárhelyen egy nyertes pályázat finanszírozásával. A Hódmezővásárhelyi Kosársuli SE 2001-es születésű fiatalok számára rendezett kétnapos nemzetközi tornát a Hódtói Sportcsarnokban és a Kaszap utcai teremben.

 

 


 

A 6 magyar, 3 vajdasági és 3 erdélyi csapat 151 játékosa 22 mérkőzést játszott a torna keretében. A 12 együttes 3 négycsapatos csoportba került (mindegyikbe 1-1 vajdasági, erdélyi, magyar és vásárhelyi). A szombati mérkőzéseken a csoportokon belüli helyezéseket döntötték el. A Vásárhelyi Tornádók második-, a Vásárhelyi Ráják harmadik-, a Vásárhelyi Hódok pedig negyedik helyen végeztek. 

 

Vasárnap a 3 csoportgyőztes az 1-3. helyezésekért, a 3 csoportmásodik a 4-6. helyezésekért küzdött körmérkőzéses formában a Hódtói Sportcsarnokban. Ezzel egyidőben a harmadik és negyedik helyezettek barátságos meccseket játszottak a Kaszap utcai tornateremben.

Az első három hely sorsa rendkívül izgalmas, szoros mérkőzéseken - óriási csatákban dőlt el. Meglepetésre a domaszéki Kék Tigrisek óriási lelkesedéssel játszó csapata egyik szerb ellenfelét 1, a másikat 2 ponttal megverte, és megnyerte a kupát.

Végeredmény: 1. Kék Tigrisek Domaszék, 2. KK Csoka (SRB), 3. KK Kikinda (SRB), 4. N. G. Timisoara (RO), 5. Jövő Bajnokai Kiskunfélegyháza, 6. Vásárhelyi Tornádók

 

Mócsai Milán 2002/2003-as (a többieknél egy-két évvel fiatalabb) csapata remekül helyt állt a nagy magassági és súlyfölényben lévő ellenfeleivel szemben. Az első csoportmérkőzésüket 40-40 után 47-40-re győztek a szerb KK Novi Knezevac ellen, majd a döntőbe jutásért mindössze 1 ponttal kaptak ki (43-42-re) a kupát másnap megnyerő Domaszék ellen. Vasárnap mindkét meccsüket csak az utolsó két percben vesztették el, a Temesvár 38-31-re, a Kiskunfélegyháza 56-51-re nyert ellenük.

 

A hódmezővásárhelyi Kosársuli Sportegyesület és a vajdasági Košarkaški Klub Čoka közös pályázata alapján a “Sport Határok Nélkül” program keretében az egyesületek közös kosárlabda tornákat és edzőtáborokat rendeznek, közös képzéseket szerveznek edzők, testnevelők és játékvezetők számára. Megírtuk, a projekt első találkozója idén március 29-és és 30-án volt Hódmezővásárhelyen. Alig egy hónappal később már meg is rendezték a Hódtói Sportcsarnokban az első tornát, amelyen 1998-as és 1999-es korosztályú csapat mérte össze erejét. Június 22-23-án ismét kosárlabda tornát rendeztek, ezúttal a 2001-es korosztály számára.

 
 
Forrás: Kosársuli SE
 

Olvassa el ezt is!

Öt vásárhelyi iskola nyert a Határtalanul pályázaton

Öt vásárhelyi iskola nyert a Határtalanul pályázaton

Összesen 6 millió 240 ezer forint áll rendelkezésre az új tanévben a Hódmezővásárhelyi Tankerület és az egyházi iskolák számára a határon túli tájak felfedezésére, a kapcsolatok ápolására.
Szűcs Noémi bekerült a magyar válogatott keretbe

Szűcs Noémi bekerült a magyar válogatott keretbe

A hódmezővásárhelyi atlétika újabb fegyverténye: a júliusi Ifjúsági Atlétikai Világbajnokságon induló 21 fős magyar válogatottba a Hódiák SE 16 éves hétpróbázóját is beválogatták.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.