Kultúra, oktatásKorszakokon átívelő életmű

2015. május 17., vasárnap
 
Korszakokon átívelő életmű

Barcsay Jenő alkotásaiból nyílt gyűjteményes kiállítás vasárnap Hódmezővásárhelyen: a 20. századi magyar művészet egyik legmeghatározóbb egyéniségének mintegy 260 alkotását láthatja a közönség a Tornyai János Múzeumban.

 

 

 

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a példátlan intézményi és magángyűjtői összefogással létrehozott kiállítás megnyitóján úgy fogalmazott, kevés olyan művészünk van, aki képes átfogni az egész 20. századot, ki tudja hány korszakot az impresszionizmustól kezdve az új konstruktivizmusig. Barcsay Jenő össze tudta kötni Munkácsyt Tornyaival, Tornyait Cézanne-nal, Hódmezővásárhelyt Szentendrével és Szentendrét Párizzsal. Barcsay Jenő a 20. századi magyar művészet szimbolikus alakja, részben alkotóként, részben tanárként és mesterként.

 

Barcsay Jenő hat évtizedet átfogó munkássága során következetesen és tudatosan alakította ki jellegzetes stílusát, amelynek motívumkincse egész életművében mindig a valós környezet látványából fakadt, azonban ezt a primer élményt egyre elvontabb formavilágban, absztrakt festői megoldásokkal dolgozta fel. A gyűjteményes kiállítás látogatói megismerhetik hatalmas életművének állomásait: korai időszakának a francia kubizmus szellemében fogant tájképeitől az ötvenes években készített művészetianatómia-rajzain keresztül egészen a monumentális mozaikokig és a késői geometrikus-absztrakt festményekig.

Barcsay Jenő 1900. január 14-én született az erdélyi Katonán. 1919 és 1924 között a Képzőművészeti Főiskolán tanult, mesterei Vaszary János és Rudnay Gyula voltak. 1925-ben ismerte meg Endre Bélát, 1925 és 1928 között a nyarakat Mártélyon töltötte. Kétszer is járt Párizsban ösztöndíjjal; az ott felfedezett kubizmus alapvetően befolyásolta stílusának alakulását. Szentendre városa és a környező táj egy életre meghatározóvá vált számára. A harmincas évek elején együtt alkotott a szentendrei művésztelepen Tornyai Jánossal.

1945-től közel három évtizeden át a Képzőművészeti Főiskolán az anatómia és tárgyábrázolás professzora volt. Világhírű, több nyelvre lefordított Művészeti anatómia című könyve mai napig alapműnek számít a képzőművészeti oktatásban. Barcsay 1954-ben kapta meg a Kossuth-díjat, 1978-ban nyílt meg Szentendrén a Barcsay Múzeum állandó kiállítása, amelynek anyagát maga a mester válogatta és rendezte. 1988-as halála előtt számos alkotását a Tornyai-múzeumnak adományozta.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Épületfelújítások Szegeden és Vásárhelyen

Épületfelújítások Szegeden és Vásárhelyen

Öt épület energetikai korszerűsítésére csaknem kétmilliárd forintot nyert el a Csongrád Megyei Kormányhivatal.
A Virtuózok Vásárhelyen is koncerteznek

A Virtuózok Vásárhelyen is koncerteznek

Május végétől főként kamarakoncerteket szerveznek, de a verseny legjobbjai nagyzenekari hangversenyek szólistájaként is bemutatkozhatnak a közönségnek.
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.