FélpercesÉpületfelújítások Szegeden és Vásárhelyen

2015. május 15., péntek
 
Épületfelújítások Szegeden és Vásárhelyen

Öt épület energetikai korszerűsítésére csaknem kétmilliárd forintot nyert el a Csongrád Megyei Kormányhivatal a Környezet és Energia Operatív Program keretében. A megyeháza felújítása is megkezdődött - jelentette be a megyei kormánymegbízott Szegeden.

 

Képünkön a Petőfi utcai a Földhivatal- Agrárcentrum épülete (Fotó: VH)

 

Juhász Tünde sajtótájékoztatóján elmondta: három hódmezővásárhelyi és két szegedi épület újul meg és válik alkalmassá az ott működő hivatalok komfortosabb és költségtakarékosabb szolgálatára.

 

Szegeden megújul a Rákóczi téri megyeháza (amely a kormányhivatalnak is otthont ad) és a népegészségügyi szakigazgatási hivatal Derkovits fasorban levő ingatlanja is. Hódmezővásárhelyen, az Ady Endre utcában a járási hivatal új székhelye, a Petőfi utcában a Földhivatal- Agrárcentrum (képünkön), és megújul a Kálvin János téren az az egykori zeneiskola, ahová a Vidékfejlesztési Hivatal költözik majd. Ez utóbbi beruházás költségeibe a pályázati 240 millióhoz - nem is kevéssel - a hódmezővásárhelyi Önkormányzat 800 millió forinttal járul hozzá.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

1200 milliárd a megyei jogú városoknak

1200 milliárd a megyei jogú városoknak

Véget ért Vásárhelyen a közgyűlés. Júniusig megállapodik a kormány valamennyi megyei jogú várossal a területfejlesztési források felhasználásáról.
SZIN-esedik az előadók névsora

SZIN-esedik az előadók névsora

Folyamatosan bővül a fellépők sora. Május 15. és 25. között rendezik Szegeden a Borfesztivált, amelyen lehetőség nyílik a kedvezményes bérlet megvásárlására.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.